A koronavírus információs vonal telefonszáma: (06-80) 277-455; (06-80) 277-456

Bérlakások épülnek Tatán

Lerakták az alapkövét, így hamarosan elkezdődik annak a bérlakás építési programnak a kezdete, melynek keretben 13 évig bérlakásként üzemeltethető, a bérleti időszak alatt a bérlők részére értékesítésre kerülő lakások épülnek Tatán. Első ütemben Újhegyen 24 bérlakás, a későbbiekben pedig a Fazekas utcában épülnek további lakóingatlanok.

Az ünnepélyes alapkőletételen Michl József polgármester elmondta, hogy a bérlakás program előnye, hogy az építési időszakot követően az önkormányzati igényekhez rugalmasan igazodó számú, bérlakásként működtethető és egyben elvileg bármikor megvásárolható lakásokat eredményez. A lakások bérleti költsége elfogadható akár a pályakezdő fiatalok számára is, és a bérleti rendszer sem a lakbértámogatás, sem pedig az esetleges önkormányzati lakásvásárlás időszakában nem terhelik jelentős mértékben a költségvetést. Az önkormányzattal közösen megvalósított lakásprogramnak kiegyensúlyozó szerepe van a recessziós időszakban, mert a bérleti időszak biztosítja a polgárok számára a lakhatás alapfeltételeit, a lakásra vonatkozó tulajdonjog megszerzése pedig a gazdaság élénkülésének időszakára halasztódik. A beruházó és a tatai önkormányzat együttműködése a „Halasztott értékesítésű bérlakás” konstrukcióval az otthonteremtés egy új formáját teremtette meg a városban – mondta a polgármester.
Dr. Bogdán Zsolt az Első Magyar Bérlakásépítő Kft. képviselője elmondta, hogy a felépült bérlakásokat az önkormányzat működteti. Az önkormányzat a futamidő alatt koordinálja a lakások bérbeadását és a lakásértékesítést a bérlők részére. A projekt időszak 4 -13 éve között évente a megépített lakások értékesítésre kerülnek az önkormányzat által kijelölt vevők felé, illetőleg a tatai önkormányzat maga is jogosult a lakások megvásárlására. A bérlakások tehát a bérlők lakásvásárlása esetén fokozatosan magántulajdonba kerülnek, vagy minimális költségvetési teher vállalása mellet ütemezetten kerülnek önkormányzati tulajdonba – mondta. A beruházó cég vezetője kiemelte, hogy a program fontos és a mai lakáspiacon egyedülálló eleme, hogy az önkormányzat által kijelölt bérlők a lakásépítés időszakában és a program első 3-4 évében – az államilag támogatott lakáscélú megtakarítási rendszer keretében - megfelelő önerőt tudnak megtakarítani ahhoz, hogy bankhitellel és egyéb támogatással kiegészítve a lakás vásárlására vállalkozzanak.
A lakások bérleti díja várhatóan 35.000,- és 40.000,- forint körül alakul majd. A lakások várható vételára lakás négyzetméterenként így 207 ezer forint körül alakul, amely vételár már tartalmazza a lakásra jutó telekhányad vételárát is.