Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Megkezdődik a várakozás időszaka

Tata Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait 2009. november 29-én vasárnap 10.45-re a Szent Kereszt Plébániatemplom előtti térre adventi gyertyagyújtásra. Az első gyertyát Michl József polgármester gyújtja meg. Közreműködik az Egressy Kórus és a Szent Kereszt Plébániatemplom kórusa. Mindenkit szeretettel várnak!

 

Ádvent az egyházi év kezdete, Ádvent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére. Az ádvent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. A hagyományt valószínűleg – a római liturgiától eltérő – gallikán szertartásrend honosította meg a 4. században: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az 5. században az ádventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később a négy hétre csökkent. Számos keresztény ünnephez hasonlóan advent kezdete minden évben más időpontra esik.

 

Forrás: www.unnep.eu/index.php?option=com_content&task=view&id=292&Itemid=42

kép:http://koponyeg.hu/forumkepek/adventi.jpg