A kis csapat tehát Ernő bácsi otthonában, Marika lányánál kereste fel a Vaszary Iskola volt igazgató-helyettesét. Ernő bácsi örömmel fogadta a kis küldöttséget, s a kilencvenedik születésnapján kapott tokaji borral vendégelte meg őket.

A társaság derűsen hallgatta az idős úr történeteit, s mindannyian hatása alá kerültek, mivel Ernő bácsi napra pontosan emlékezett minden részletre.

A nyugalmazott tanár a Fejér megyei Pázmándfalun született 1910. január 7-én kilencgyermekes családban. Később a Győrhöz közeli Ásványrárón éltek, itt kapta 1941-ben behívóparancsát, majd kiképzés után ezredével 1942-ben a Don kanyarba, a keleti frontra indult. Az urivi nagy orosz offenzíva a Don menti táborukban érte őket. A nehéz küzdelem után még a katonabetegség is elérte: flekktífuszt kapott. Gyógyulását követően polgári foglalkozását folytatta, tanár lett, ám 1944-ben ismét behívót kapott: a Vereckei és az Uzsoki hágó megerősítése és lezárása volt az ezred feladata. 1945 májusában alakulata az utolsók között tette le a fegyvert, ám az akkor 35 éves Kovács Ernő rövidesen orosz hadifogolytáborba került több ezer társával együtt. Innen csak három év múlva szabadult, de ekkor, 1948-ban megfosztották tiszti rangjától.

A nagy szigetközi árvíz után jöttek Tatára 1954-ben, s ekkor került a 2. számú, ma Vaszary Iskolába. Itt matematika-fizika-technika szakos tanárként, majd nyugdíjazásáig igazgató-helyettesként tevékenykedett, több ezer diákot okítva.

A rendszerváltás után a Történelmi Vitézi Rend saját érdemei alapján avatta tagjai közé.

Ernő bácsit tanárként rajongásig szerették mind kollégái, mind a tanítványok, mert szigorú, katonás, de igazságos pedagógus volt. Tavaly, a századik születésnapján a Történelmi Vitézi Rend magas kitüntetést adományozott számára a magyarságnak tett szolgálatáért.