Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Tatát is érinti az évtized volános fejlesztése

A Vértes Volán Zrt. Tatát, Tatabányát és a két kistérségben még 18 települést érintő beruházást hajt végre összesen 321 millió forint értékben pályázati támogatás segítségével. A projekt eredményeképpen kialakítják az elektronikus forgalomirányítás feltételeit, a jegykiadási és díjszabási rendszer korszerűvé válik.

 

Németh Tamás, a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztés elsődleges célja az, hogy kiszámíthatóbb, a mai kor igényeihez alkalmazkodó szolgáltatással tudjanak a tömegközlekedést igénybe vevők rendelkezésére állni.

A beruházás során a főbb átszállási helyekre olyan elektronikus kijelzőket telepítenek, melyeken az utasok is követhetik a járművek mozgását, s a kijelzőkön kapnak tájékoztatást arról, hogy azok milyen ütemben haladnak, mikor érkeznek a megállóba. Bevezetik az ún. e-ticketet is, a menetjegyeket interneten és mobiltelefonon is meg lehet majd vásárolni. Így nem kell a jegypénztárakban sorban állni.

A látás- és halláskárosultaknak is kedvezni szeretnének: a nagy forgalmú átszállóhelyeken teljes körű akadálymentesítés valósulhat meg vizuális és audiovizuális eszközökkel.

 

Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Tata alpolgármestere tájékoztatott, hogy a fejlesztés előnyeit a tataiak is élvezhetik majd, sokkal jobban tájékozódhatnak, mint korábban. - Aminek még nagyon örülök személy szerint az, hogy a Fellner Jakab úti buszforduló is teljesen megújul környezetével együtt, mely már régóta esedékes. A városvezetés és a Vértes Volán között már évek óta kiváló az együttműködés, ennek haszonélvezői remélhetőleg a tatai lakosok lesznek – mondta Robozné Schőnfeld Zsuzsanna.