Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Ne feledkezzünk meg doni hőseinkről!

Közel hetven évvel ezelőtti időkbe csöppentek bele egy rövid időre azok, akik ellátogattak a XI. Doni Hősök Emléktúra tatai állomására a vár előtti térre. A hagyományőrzők mintegy nyolcvanan második világháborús katonai egyenruhában masíroztak a várkanyarban, őket lovasok, korabeli teherautók és egy oldalkocsis motorkerékpár is kísérte.

 

A Tata Város Önkormányzata, a Magyar Tartalékosok Szövetségének Hagyományőrző Tagozata és a Történelmi Vitézi Rend Komárom-Esztergom Megyei csoportja által szervezett megemlékezésen felidézték a magyar katonák doni helytállását és azt a pótolhatatlan emberveszteséget, mely hazánkat, s Tata városát érte.

 

A túra szervezője, Jásdi Balázs, hagyományőrző főhadnagy, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző Tagozatának elnöke elmondta, immáron tizenegyedszer teszik meg január végén azt az utat, melyen annak idején a magyar katonáknak kellett megtenniük doni állomáshelyük eléréséhez. Jásdi Balázs úgy fogalmazott, menetelésük értelmetlen lézengés lenne, ha nem lennének ilyen megállók, települések, ahol fogadják őket és közösen idézik fel a magyarság doni tragédiáját. A főhadnagy egyben köszönetet mondott Tata város vezetésének, amiért már másodszor ilyen meleg fogadtatással üdvözölte a menetet, s azt mondta, jönnek még Tatára.

 

Michl József polgármester pedig megköszönte a hagyományőrzők tevékenységét, majd dr. Szakály Sándor történész professzor mondott beszédet. A városvezetés és a hagyományőrzők közösen helyeztek el koszorút a tatai áldozatok emlékművénél, ezt követően civil szervezetek és iskolák is koszorúztak. Díszlövés dördült a hősi halottakért és a túra két résztvevőjéért, akik már nem lehettek közöttünk. A rendezvény végén Varjú László, a Menner Bernát Zeneiskola tanára előadásában hallhatták a magyar takarodót az egybegyűltek.