Koronavírus információs vonal telefonszáma: 06 80 277 455; 06 80 277 456

Önkormányzati támogatás civileknek, intézményeknek

Tata város önkormányzata a 2011-es költségvetési rendeletében kulturális és oktatási feladatokra hárommillió, sport és egészségvédelmi fealadatokra ötmillió forintot biztosított. A kiosztható összeget két alapban helyezték el: a kulturális és oktatási, valamint az egészségvédelmi és sport alapban. Az elsőhöz 54 pályázatot nyújtottak be összesen 9 millió 894 ezer forintért, a másodikhoz 50 pályázatot 9 millió 422 ezer forint támogatás elnyeréséért. Az elsőből huszan kaptak 3 millió 400 ezer forintot, a második alapból 39 pályázó 4 millió 600 ezer forintot.

 

A támogatást pályázat útján nyerték el a civil szervezetek és intézmények; a bírálatnál előnyt élveztek a több éve hagyományosan megrendezett nagy események, a várossal közművelődési megállapodást kötött, más támogatást nam kapott szervezetek, a komplex éves programok, a tatai nemzetlközi programok, valamint a Liszt-évforduló rendezvényei. Az igény magasabb összegre rúgott, mint a rendelkezésre álló pénz, gondos mérlegelés után határoztak a képviselők a megítélt támogatásról, mondta Michl József polgármester és Kaszál József képviselő, a humán és ügyrendi bizottság elnöke. A megítélt legkisebb összeg 100, a legnagyobb 200 ezer forint volt - ez utóbbit csupán ketten kapták meg.

 

Támogatást kapott szervezetek, intézmények: ÉFOÉSZ; KEMÖ Óvoda, Általános Iskola, Gyermekotthon; Kéz a Kézben Alapítvány; Tatai Tömegsport és Tájfutó HSE; Tatai Aréna Sport Egyesület; Aréna 2007 Bt.; Magyar Vöröskereszt Tatai Szervezete; Tatai és Térségei Lovas Szövetség; Kőkúti Sasok DSE; Talentum Általános Iskola, Gimnázium és Kézműves Iskola; KEMÖ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Eötvös József Gimnázium és Kollégium; Vatóta Kft.; Tatai Hódy SE.; Géniusz Tatai Városi Sakk Egyesület, Kovács András (Eötvös József Gimnázium); Flórián Béla (Aréna SE.); Hernádi László (THAC); Tata Tóvárosi Vízi Sport Egylet; Tatai Református Gimnázium; Zöld Sziget Kör TKE.; Renmei Kyokushin Karate SE:; Tatai Sporthorgász SE., Tóth Krisztián (Tatai Shotokan Karate SE:; Vaszary János Általános Iskola Tornaterem Alapítvány; Vaszary János Tehetséggondozó Alapítvány; Kőkúti Általános Iskola (két rendezvényre); Szociális Alapellátó Családsegítő Szolgálat