100 éve avatták fel a Hősök terén álló hősi emlékművet

A magyar hősök emlékünnepe és a tatai első világháborús hősi emlékmű felavatásának 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést Tata Város Önkormányzata, a Kuny Domokos Múzeum és a Tatai Helytörténeti Egyesület május 31-én délután a Hősök terén.

Az emlékünnep gyökerei az első világháború éveire nyúlnak vissza. Történetéről a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége így ír: „Báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy 1915-ben tett indítványa nyomán 1917-ben törvény született arról, hogy minden magyarországi településen hősi emlékmű állításával tisztelegjenek a háborúban elhunyt katonák emléke előtt. Az emlékhelyek állításán túl a tisztelet és emlékezés jegyében 1924-től egy újabb törvényi intézkedéssel május utolsó vasárnapját Hősök Emlékünnepe néven a nemzeti ünnepek közé sorolták, és a két világháború közötti időszakban országosan megemlékezésekkel, istentiszteletekkel emlékeztek. A második világháborút követő években a településeken állított emlékművek őrizték a háborús hősök emlékét és dicsőségét, de megemlékezéseket nem tartottak tiszteletükre. Fordulatot a rendszerváltás hozott, amikortól több településen ismét sor került rendezvényekre, majd 2001-től a hősök napja ismét visszakapta ünnepi méltóságát.”

Az emlékünnep ebben az esztendőben városunkban különösen nagy fontossággal bír, ugyanis a Hősök terén található első világháborús emlékművet 100 évvel ezelőtt, 1926. május 30-án avatták fel. A centenáriumi megemlékezésen Stegmayer Máté történészt, a Kuny Domokos Múzeum munkatársa, a Tatai Helytörténeti Egyesület elnöke idézte fel Tata első világháborús veszteségeit, és az emlékmű megvalósításáig vezető rögös utat: „Az akkori teljes magyar társadalom igényelte a hősök emlékének megörökítését, hiszen a történelmi Magyarország területéről mintegy 660.000 magyar katona és honvéd áldozta életét a Nagy Háborúban. A tatai és a tóvárosi katonák vonatkozásában folytatott kutatások alapján kijelenthető, hogy a két település sorköteles férfi lakosságát a legnagyobb létszámban két alakulatba, a császári és királyi 12. gyalogezredbe, valamint a magyar királyi 31. honvéd gyalogezredbe sorozták be, de kisebb létszámban mintegy 65 alakulatban harcoltak a város szülöttei, még a haditengerészet kötelékében is. A tatai és tóvárosi katonák szinte az összes – orosz, szerb, erdélyi, olasz és balkáni – hadszínteret megjárták, ahol számos összecsapásban, ütközetben és csatában bizonyították rátermettségüket… A 100 éves hősi szobor felállításának a gondolata egészen a Nagy Háború első évére vezethető vissza, és tulajdonképpen sárói Szabó Lajos alezredes, a magyar királyi 31. honvéd gyalogezred tóvárosi zászlóaljparancsnokának hősi halálával indult el a megvalósítás útján. A tatai járás akkori főszolgabírája, Fáy István a tragikus sorsú parancsnok halála után fejtette ki szándékát, miszerint a járás elesett, hős katonáinak emlékére szobrot kívánnak felállíttatni. A nemes cél érdekében 1916-ban Honvéd Emlékmű Bizottságot alakítottak, amely ettől kezdve hivatalos keretek között intézte a szoborállítás ügyét. …  A műalkotás elkészítésére felsőeőri Fülöp Elemér szobrászművészt, segédszolgálatra beosztott katonát kérték fel, aki ezidőben a tatai katonai kórházában lábadozott. A művész az emlékmű témájának egy fekvő helyzetben ábrázolt honvéd kürtöst álmodott meg. Még 1916-ban be is mutatta a szobor modelljét a bizottságnak. Az általános elégedettség hatására Fülöp Elemér nyerte el a megbízást, így az életnagyságú mű formázását a kegyesrendi főgimnázium egyik termében kezdhette meg.”

A szoborállítás ügyét számos tényező lassította, például a pénzgyűjtés vagy a két település egyesítésének kérdése. Stegmayer Máté ezzel kapcsolatban elmondta: „A helyszínt pontosítva Tóváros kimondta, hogy csak abban az esetben járul hozzá a szoborállítás költségeihez, ha az a tóparton, a tó keresztgátján, a Cifra-malom melletti területen kerül felállításra. Tata ezt nem támogatta, így a közös szobor sorsa 1925. nyarán végérvényesen eldőlt. Fülöp Elemér szobortervét Tata községe önerő és kölcsön útján valósította meg… A bronzból készült szobor öntését Ficzek Károly, budapesti szobor-, mű-, és ércöntő végezte. A szobor talapzata a Dunántúli Mész-, Tégla-, és Kőipari Rt. dunaalmási telepén készült, almási mészkőből. Az egyéb felmerülő beton-, és cementmunkákat Szádeczky József tatai kőművesmester végezte el, a hősi halottak neveit Gombkötő Gyula helybeli kőfaragó véste be. A szobrot akkor övező kerítést Kaszán János lakatosmester készítette, a parkírozás pedig Nagy Ferenc, nyugdíjas uradalmi főkertész munkája volt. A talapzathoz szükséges földet a tatai gazdák díjazás nélkül hordták a helyszínre. A szobor bekerülési összköltsége az 1926-os gazdasági helyzetre tekintettel mintegy 195 millió koronát tett ki. Az emlékmű ünnepélyes felavatására 100 évvel ezelőtt, emelkedett körülmények között, nagy tömeget megmozgató, vármegyei szintű emlékünnep keretében került sor 1926. május 30-án, a magyar Hősök Emlékünnepén.”

Az emelkedett körülményeket jelzi az is, hogy a szobor 1926-os avatásán Habsburg József királyi herceg mondott avatóbeszédet a helyszínen. Ezt a beszédet Szantner Gábor hagyományőr, a Vitézi Rend Komárom-Esztergom vármegyei székkapitánya idézte fel:

„Kedves bajtársaim! Másképen nem tudjuk megünnepelni hőseinket, mint szoborral. Ha a szoborra nézek, látom azt a határtalan elszántságukat és ragaszkodó hazaszeretetüket, amellyel a Hazáért harcoltak, hogy az utolsó óráikban is megfeszített erővel, a végső leheletig küzdöttek. E sok név mind tovább fog élni a szívekben és amíg magyar van e Hazában, lángoló betűkkel legyen a szívekbe írva. Láttam a kies Erdély bércein küzdeni és meghalni, a Doberdó szikláin vérezni. Mindig az volt a válaszom a szenvedő hősöknek, hogy a Hazáért minden. Akik életben maradtatok, éljetek a Hazáért szívvel, lélekkel. Amely nép szenved most, jobb időket fog élni, de, hogy ezt elérhessük, legyen nagy a hazaszeretetünk. Méltó ünneplés, ha azt ígérjük, hogy méltók leszünk hozzájuk. Az özvegyek és árvák sírnak, akik nem tudják hol nyugosznak, vegyék úgy, hogy ez a temetőjük és igyekezzenek beoltani a gyermekekbe, hogy ezekben támadjanak fel. Ide hoztam koszorúmat azon szeretettel, amilyen szeretettel viseltettem irántuk odakint.” – hangzott el 100 évvel ezelőtt Habsburg József királyi herceg avatóbeszéde.

A centenárium alkalmával Tata Város Önkormányzata úgy döntött, megújítja az emlékművet és környezetét. A Hősök tere felújítása május közepén kezdődött, a munka nyomán megújul a zöldfelület, korszerűsödik a közvilágítás és új gyalogosátkelőhely is létesül. A már megújított szobor előtt állva Michl József, Tata polgármestere mondott ünnepi beszédet. A városvezető így fogalmazott: – Ma hálát adni jöttünk az első világháború tatai hőseiért, akikért ez az emlékmű készült, s akiknek a neveit elődjeink ide vésték. A megmaradókért is hálával tartozunk, a háborúból hazatérőkért, és így mára már ismeretlenül ugyan, az életüket itt Tatán leélt hősökért, családjaikért, leszármazottaikért. Ma különösen is hálát érzünk ennek az emlékműnek a gondolatáért, kitalálóiért, támogatóiért, alkotójáért. Hálát adunk a megmintázott gondolatért. Ez a fekvő trombitás, nap mint nap, amikor elmegyünk mellette, arra figyelmeztet, azt üzeni, hogy még elesve, megsérülve, félholtan is teljesítsük a parancsot, adjuk tovább az üzenetet: a haza nem veszhet el!… Hálát adunk a trianoni történelmi tragédia ellenére egy megcsonkított ország csonka megyéjében, a létszámában is megcsonkított városunkban az akkor itt élők hitéért, munkájáért, reménységük beteljesítéséért, a két háború közötti város fejlődéséért, újjáépítéséért. Hálásak vagyunk a hivatásukkal a tataikat szellemi erővel ellátó tanítóikért, gyógyító orvosaikért, a lelkeiket mentő papjaikért. Hála minden előttünk élt városépítő szorgalmáért, erőfeszítéséért. Az Esterházy családért, akik az elmúlt 300 évből, amíg csak tehették, a második világháború katasztrofális lezárulásáig, családjuk elűzetéséig, szellemileg és fizikailag is építették és gazdagították városunkat. Hála Magyary Zoltánért, akinek sok minden mellett azt is köszönhetjük, hogy 1938-ban egyesítette Tóvárost és Tatát, minden ellenkezés ellenére… Hála a vallási közösségeinknek, szolgálattevőiknek, akik tanították, nevelték a tatai fiatalokat, a megbocsátást és irgalmat hirdetve reményt adtak az élettel küzdőknek, és átkísérték életük végén öregjeinket. Hála a munkahelyteremtő vállalkozóknak, a szolgáltatóknak, a gazdáknak, a szellemi és fizikai munkát végzőknek, akik energiájukkal mindig tudtak részesei lenni a város fejlődésének, továbblépésének. Hála a várost és a nemzetet védő katonáinknak, a rendvédelemben és a katasztrófák elhárításában közreműködőknek. A szociális és egészségügyben dolgozóknak, akik az elhagyatottságban, gyöngeségben szenvedőket támogatják, s a közigazgatásban szolgálattevőkért, akik a döntéseket hozzák vagy végrehajtják. Köszönet tehát mindenkinek, aki meghallotta a kürt szavát, és tett a közösségéért, a tataiakért, az itt élőkért…  Mi mást kívánhatunk egy 100 éves háborús emlékmű előtt a következő 100 évre, mint hogy adja a Mindenható, hogy a jelenkornak soha ne kelljen újabb emlékművet állítania a háborúról, amit átélt – zárta gondolatait Michl József.

A megemlékezésen közreműködött a Mogyorósi Sándor-huszár és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesülete, a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. testőrezred tüzérei, a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár Dandárzenekara Balázs Attila őrnagy vezényletével, Dr. Író Sándor tábori lelkész valamint a Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézménye gyermekkórusa Paulovicsné Guoth Zsófia vezetésével, és Paulovics Milán.