Országgyűlési képviselő

Bencsik János
Országgyűlési képviselő,
Komárom – Esztergom Megye 01. számú választókerület
Párt: FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség

Web

Facebook

Teológus, szociális munkás, terület- és településfejlesztő szociológus, településüzemeltető szakmérnök. 1990-2010 között Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere. A szocialista nehézipar összeomlását követően irányításával építették ki a város szellemi infrastruktúráját, alapítottak gazdasági főiskolát, színházat, helytörténeti múzeumot és levéltárat.

Helyi gazdaságfejlesztő szervezetet alapítva, másfél évtized alatt közel 12 ezer új munkahelyet létesítettek. A város csatornázása, a hulladékgazdálkodás korszerűsítése mellett új közparkokat hoztak létre. A 2000-es évek közepén alapítói voltak a magyarországi Klímabarát Települések Szövetségének, hőségvédelmi intézkedési tervük elkészítésével elnyerték az Európai Unió szakmai elismerését.

2010-2011 között klíma- és energiaügyi államtitkár. Vezetésével készült el a „Nemzeti Energiastratégia 2030” dokumentum, melyet a magyar országgyűlés is megtárgyalt é s jóváhagyott. Irányításával készültek el az ország megújuló energia-, energiahatékonysági-, valamint ásványvagyon készletezési cselekvési tervei.

2012-2014 között a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatóhelyettese, a Nemzeti Alkalmazkodási Központ alapító vezetője. Ez utóbbi intézmény feladata az emberi civilizációt fenyegető természeti, gazdasági és társadalmi folyamatok hazai hatásainak minél pontosabb megismerése, elemzése és az abból levont következtetések széles körű terjesztése, a kormányzati és önkormányzati döntéshozatal támogatása, a kedvezőtlen folyamatok lassítására irányuló intézkedések, illetve az ezekhez történ ő társadalmi szintű alkalmazkodás ösztönzése.

A kormányzati háttérintézmény Bencsik János irányításával készítette el 2013 során a Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, a Nemzeti Alkalmazkodási Stratégiát, a Hazai Dekarbonizációs Útitervet és megkezdte a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer kiépítését.

A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanács tagja. A Mária Út Egyesület alapító tagja. A 2005-ben megalakított egyesület célja, hogy az ausztriai Mariazell és a székelyföldi Csíksomlyó között gyalogosan is bejárható zarándokutat hozzon létre. A gyaloglás közben megélt közösségi érzés, a természet közelsége, a megszokottból való kiszakadás élménye, a fizikai teljesítményből fakadó kellemes fáradtság új nézőpontba helyezik a világot. Az ember egyszerre megismeri a világot és saját magát, s a felismerése k révén megváltozik, átalakul a szemlélete is.

A Tatai-medence országgyűlési képviselőjeként kiemelt figyelmet fordít a Neszmélyi Borvidék technológiai és turisztikai fejlesztésére.