Tata Város Diákönkormányzata

Tata Város Diákonkormányzatába (TAVIDÖK) a Tata közigazgatási határán belül működő, minden OM azonosító számmal rendelkező egyházi vagy állami közoktatási intézmény jogosult két diákot delegálni. A delegált tagokból felépülő képviselő-testület saját tagjai közül választja ki a diákpolgármestert és a diák-alpolgármestereket a középiskolás, valamint az általános iskolás tagok közül. A TAVIDÖK tisztségviselőinek mandátuma két évre szól.

Tata Város Diákönkormányzata öntevékenységen alapuló, önkormányzati elven működő, az ifjúság érdekeit és diákjogokat képviselő szervezet, amely politikai pártoktól függetlenül működik.

A TAVIDÖK olyan ifjúsági szervezet amelynek tagjai a város 6-18 éves korú diákközösségét szolgálják, a diákéletre vonatkozó ötleteiket megvalósítják, összehangolják az iskolai diákönkormányzatok tevékenységét, együttműködnek az őket segítő szervezetekkel, a városi önkormányzattal, az iskolákkal, az iskolák tanulóival. A TAVIDÖK tagjai elsajátítják mindazokat az ismereteket, amelyek a közösséget építő közéleti tevékenységük gyakorlásához szükségesek.

A TAVIDÖK számos rendezvényt szervez, amelyre a tatai iskolákban tanuló fiatalokat várja.

Főbb programok:

Ezer arcunk, ezer rajzunk – képzőművészeti pályázat és kiállítás

Hexatlon – ügyességi sportverseny

Tata-Szőgyén kerékpártúra

Diák-közmeghallgatás

IKSZ Börze (ifjúsági közösségi szolgálat)

Ifjúsági kerekasztal

A TAVIDÖK minden hónapban ülést tart a városházán.

A TAVIDÖK aktuális programjairól, felhívásairól és működéséről a testület közösségi oldalán ad tájékoztatást.