100 tehetséges tatai fiatal mutatkozott be a Peron Tehetségközpontban

Város Önkormányzata és Diákönkormányzata idén is megszervezte a Városi Tehetséggálát, melynek újra a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központ adott otthont. Az eseményen 100 fiatal 9 produkcióban mutatkozott be április 28-án délelőtt.

Az első gálát 2019-ben rendezték, miután Tata elnyerte a Tehetségbarát Önkormányzat címet. Az elismerésben olyan önkormányzatok részesülhetnek, melyek segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és a tehetséggondozó szervezetekkel is példamutató együttműködést folytatnak. A pandémia után tavaly áprilisban folytatódott a gála programsorozata, idén így már 3. alkalommal került sor az eseményre. A produkciók előtt Robozné Schőnfeld Zsuzsanna önkormányzati képviselő, a Humán és Ügyrendi Bizottság alelnöke mondott köszöntőt, kiemelve, hogy az önkormányzat széles körű ösztöndíjrendszerével is segíti a tatai tehetségeket, emellett pedig évről-évre igyekszik minélt több lehetőséget adni nekik a bemutatkozásra.

A gála programjában színpadra léptek a Fazekas, a Vaszary és a Talentum iskolák diákjai, valamint a Kenderke, a Villám Kulturális Egyesület, a Pötörke, a Primavera Tánc és Mozgásközpont és a Peron Tehetségközpont növendékei. A fiatalokat három tagú szakmai zsűri – Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Szénási Edina és Pap Tibor – inspirálta, értékelte a délelőtt folyamán.