18 napirendi pontban döntöttek a képviselők

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete április 24-én ülésezett a Városháza dísztermében, a képviselők ezúttal 18 napirendi pontban döntöttek.

A nyitó témát a Magyary-terv 3.0 adta, melyet első olvasatban tárgyaltak. A Magyary-terv 3.0 vitairatának összeállításához azok a fórumok szolgáltak  kiindulópontként, amelyeket 2020. január és március között rendezett az önkormányzat a Városházán, illetve a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások miatt egy alkalommal a Tatai Televízió nyilvánossága előtt. Az ebben az időszakban szóban és írásban érkezett javaslatok, észrevételek beépítésével született meg az a szöveg, amely nemcsak a Magyary-terv harmadik változatához, de részint az önkormányzat 2025-ig szóló Gazdasági Programjához is alapul szolgált. Emellett az önkormányzat több olyan városfejlesztési dokumentumot is készített, vagy vizsgált felül, amelyek szintén hozzájárultak a vitairat megalapozásához. Ilyen volt a 2021 decemberében elfogadott Településfejlesztési Koncepció, a még 2016-ban elfogadott Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia, a 2017-ben hatályba lépett Integrált Településfejlesztési Stratégia, a 2018-ban megalkotott Közép- és hosszú távú Vagyongazdálkodási Terv, a 2018 és 2030 közötti időszakra szóló Klímastratégia, a 2020/21-ben elkészített Fényes Fürdő Fejlesztési Koncepció, a 2020 és 2023 között érvényes Sportkoncepció, a testület által szintén 2021-ben jóváhagyott és 2027-ig szóló Kulturális Koncepció, az ugyancsak erre az időre vonatkozó Zenei Koncepció, a 2023-ban felülvizsgált Helyi Esélyegyenlőségi Program, a 2020-ban és 2023-ban is átdolgozott Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció, valamint a 2024 februárjában tárgyalt Ifjúsági Stratégia. Ezek mellett még kidolgozás alatt, vagy véglegesítés előtt álló dokumentumok, a Környezetvédelmi Program, a Gyermekjogi Stratégia, az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv, a Fenntartható Energia és Klíma Akcióterv, valamint a Tatai Művelődési Központ felújításához kapcsolódó tervek, koncepciók és tanulmányok is hozzájárultak a vitairat megszületéséhez. A Magyary-terv 3.0 vitairatát idén márciusban adta közre az önkormányzat, lehetővé téve, hogy a tataiak elektronikusan vagy írásban véleményezzék. Emellett 17 alkalomból álló szakmai fórumsorozatot hirdetett, amelyen a már meglévő városi egyeztető testületek tagjai és az egyes szakterületek képviselői mintegy 260-an vettek részt. Az észrevételek beépítését követően kialakított újabb szövegváltozatot tárgyalták áprilisi ülésükön a képviselők. Michl József polgármester április 24-i sajtótájékoztatóján a témával kapcsolatban úgy fogalmazott: – Hálásan köszönöm mindenkinek a részvételét a vitairat egyeztetésében, a ma elhangzott képviselői hozzászólások megerősítettek abban, hogy jó irányba fejlesztettük tovább a Magyary-tervet és egy hasznos, hosszútávú városfejlesztési programot tudunk letenni az asztalra. Június 9-én a tataiak szavazatai alapján egy új képviselő-testület tagjainak neveit ismerhetjük majd meg, viszont a jelenlegi testület még októberig mandátumban lesz, s én szeretném nyáron egy közös találkozóra hívni a régi és új testületi tagokat, hogy közösen gondolkodjunk a Magyary-tervről, és így tudjuk ősz elejére véglegesíteni azt.

A gazdasági társasághoz kapcsolódó előterjesztések sorában a képviselők egyeztettek a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt., a Tatai Öreg-tó Kft. és a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. 2024-re vonatkozó üzleti tervéről, valamint a Városgazda Kft. 2023-as ingatlankezelési tevékenységéről. Városüzemeltetési témában a Volánbusz Zrt. beszámolója került sorra az autóbusszal végzett helyi személyszállítás 2023-as közszolgáltatási tevékenységére vonatkozóan. A beszámoló magában foglalja a forgalomellátás bemutatását, és a gazdálkodásra vonatkozó adatokat. Ezekből többek között kiderül, hogy Tata Város Önkormányzata a 2023-as évre vonatkozóan 120. 539 129 forint támogatást nyújtott a város helyi járati közlekedésének ellátásához. Jó hír a tatai közösségi közlekedéssel kapcsolatban, hogy a Volánbusz összesen 20 darab új elektromos autóbusz beszerzésére és a kapcsolódó töltő-infrastruktúra kiépítésére nyújthat be támogatási kérelmet, s pozitív elbírálás esetén ebből Tatán 5 darab elektromos meghajtású, kéttengelyes, szóló, alacsony padlós, helyi kivitelű jármű állhat forgalomba hamarosan.

Vagyongazdálkodáshoz kapcsolódóan négy témát tárgyaltak, ezek között szerepelt az Agostyáni út 1-3. szám alatti ingatlanban lévő ingatlanrészre vonatkozó elővásárlási joggal kapcsolatos előterjesztés. Michl József tájékoztatott arról, hogy a Magyar Szocialista Párt úgy döntött, a tatai irodáját eladja a saját alapítványának, viszont az önkormányzatnak is van az érintett épületben tulajdonrésze, és elővásárlási joga is. A képviselő-testület megszavazta, hogy az önkormányzat 32 millió forintért megvásárolja az MSZP irodát, amely egy értékes helyen lévő ingatlanegység.

A képviselők április 24-én döntöttek tatai fogorvosi körzetekkel kapcsolatban, és ebben a hónapban is részletes tájékoztatást kaptak az Európai Uniós pályázatokról illetve a kormány által biztosított támogatásokról, valamint a felszín alatti és felszíni vizek aktuális állapotáról. Emellett a testület a Víz, Zene, Virág Fesztivál idei megrendezésével kapcsolatban is egyeztetett. A rendezvényről Michl József polgármester elmondta: – A Víz Zene Virág Fesztivál Egyesület most áprilisban értesítette az önkormányzatot arról, hogy 2024-ben már nem tudják megszervezni az eseményt. Azt kértem, tárgyaljanak a térségünkben működő rendezvényszervezőkkel, és lehetőség szerint találjanak szakmai partnert ahhoz, hogy a fesztivál folytatódhasson, így egyeztek meg a Blue Hill Media Kft.-vel, amely nagy tapasztalattal rendelkezik a rendezvényszervezés területén. A tárgyalásaikat követően kereste meg az önkormányzatot a Blue Hill, amely segítséget kért a várostól tekintettel arra, hogy már nagyon kevés idő maradt a fesztivál megszervezésére. Sikerült megállapodni abban, hogy a Víz, Zene, Virág Fesztiválra a tataiak – Tata Kártyájuk felmutatásával – kedvezményes áron tudnak majd belépni, és az ebből adódó kompenzációt – előreláthatóan 20 millió forintot – az önkormányzat fizeti. A városvezető hozzátette: – A szervezők felé több kérést is megfogalmaztunk, például, hogy biztosítsák az esemény magas szakmai színvonalát és a Tata Kártyával belépők számára a kedvezményes jegyárat illetve családi kedvezményt, a fesztiválnak legyenek olyan részei melyek ingyenesen látogathatóak, valamint, hogy a helyszínen vásárolható ételek és italok esetében legyen egy ársapka, egy felső határa az áraknak. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megmaradjanak a hagyományok és a víz, a zene és a virág témája egyaránt hangsúlyosan megjelenjen majd az eseményen, s legyen egy olyan rendezvényünk, amit szeretnek a tataiak.

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete következő ülésére májusban kerül sor.