19. alkalommal nyílt meg a Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor

Augusztus elsején hétfőn, a Bláthy Kollégiumban nyílt meg az idei, sorrendben 19. Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor. Tata Város Önkormányzata a nyári tábort már közel 20 éve szervezi meg, erősítve az egy nemzethez, közös kultúrához tartozás érzését és gondolatát, és támogatva a művészetek iránt fogékony fiatalok tehetségének kibontakoztatását.

A táborba ebben az esztendőben is Kárpát-medencei testvértelepüléseinkről érkeztek diákok, 6-6 szőgyéni, szovátai, magyarkanizsai és természetesen tataiak is. A tatai gyerekek egy része már visszatérő táborozó, de vannak, akik az „Ezer arcunk – ezer rajzunk” kiállításra beküldött alkotásuk elismeréséül kaptak meghívást.

A tábornyitó eseményen Michl József polgármester úgy nyilatkozott: – Nagy köszönet jár Osgyáni Zsuzsannának, az önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős referensének, aki évről-évre megszervezi, élteti és koordinálja ezt a tábort, mely két célt is szolgál. Egyrészt erősíti a testvérvárosi kapcsolatainkat, különös tekintettel a fiatal generáció tagjaira, valamint fejleszti a gyerekek kiteljesedését a különböző művészeti ágakban, melyek gyakorlása mellett barátságokat köthetnek és meglévő kapcsolataikat erősíthetik, miközben valami szépet alkotnak. A városvezető hozzátette: – Köszönöm  Szőgyén, Szováta és Magyarkanizsa polgármestereinek és munkatársaiknak az együttműködést, amellyel idén is sikerült létrehozni a tábort.

A foglalkozásokat 2022-ben Tatáról Sulyok Teréz, Kóthay Péter, Gútay János, Juhász Tímea, Nyikus Anna és Gútay Jánosné, Szőgyénből Baracska Árpád, Magyarkanizsáról pedig Kormányos Kávai Lívia és Bontovity Anita vezeti. Az idei találkozó témája a természet. A fiatal tehetségek a héten a Bláthy Kollégiumban laknak, ahol foglalkozásaik jelentős része is zajlik majd, de emellett találkozhatunk az alkotókkal városunk utcáin, közterein is.  A Tatai Tehetséggondozó Művészeti Tábor nyilvános záró kiállítását augusztus 6-án szombaton 14:00 órakor nyitják meg a Menner Bernát Zeneiskola hangversenytermében, ahol szeretettel várják az érdeklődőket.