34 napirendi pontban tárgyaltak a képviselők

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete február 26-án tartotta soros ülését, a Városházán ez alkalommal 34 napirendi pontban egyeztettek a képviselők.
Az ülésen az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról, valamint a 2024-es költségvetésről szóló rendeletek módosítása után a leghosszabban tárgyalt napirend, a város 2025-re vonatkozó költségvetése került sorra. Michl József polgármester sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban elmondta: – A 2025-ös költségvetésről korábban két napon, 11 órán át egyeztettünk képviselőtársaimmal, a FÜGE javaslataiból, amit csak lehetett, beillesztettünk az anyagba. Február 12-én volt egy rendkívüli, összevont bizottsági ülésünk, ahol ismét ezt a témát tárgyaltuk és ezt követően a február 26-i testületi ülésen körülbelül három órán át ugyancsak az ez évi büdzséről beszéltünk. A költségvetési tervezetet egy hónappal ezelőtt küldtem el a testületnek, több ízben beszéltünk, egyeztettünk tehát róla, tehettek javaslatokat, melyek bekerültek az anyagba, majd a módosított előterjesztést is megkapták, de ahhoz már semmilyen hivatalos módosítási indítványuk nem érkezett. Ennek ellenére, továbbra sem támogatják a költségvetési tervezetet, ezért az ide vonatkozó napirendről nem tudtunk szavazni, ugyanis nem akartam, hogy úgy szavazzák le az előterjesztést, hogy ahhoz semmilyen javaslatot nem tettek. A napirend tárgyalását jövő hét szerdára halasztottuk, jövő keddig, tehát március 4-én délig van a képviselők mindegyikének lehetősége arra, hogy módosító javaslatokat nyújtsanak be. A beérkező javaslatokat jövő héten megtárgyaljuk, majd ezt követően március 12-én lesz lehetőségünk elfogadni, ezt egyébként a törvény alapján március 15-ig mindenképpen meg is kell tennünk.
A februári ülésen a képviselők első olvasatban egyeztettek arról a rendelet-tervezetről, mely a közösségi együttélés alapvető szabályairól és elmulasztásának jogkövetkezményeiről szól. Az elmúlt évek során a testület több alkalommal foglalkozott egy, az élhető város feltételeinek megteremtéséről szóló rendelet-tervezettel. A most tárgyalt előterjesztés két fő szabályozási tárgykört érint: az egyik a közrend, köztisztaság védelme érdekében a közterület tisztán és rendben tartására vonatkozik, a másik pedig a lakosság pihenéshez való jogának érvényesítése érdekében a zavaró zajkeltéssel járó háztartási gép használatnak, illetve hangosító berendezések üzemeltetésének kérdése. Mindkét téma időről-időre felmerül a tataiak részéről is, és igény van a szabályozásukra. Tata polgármestere úgy fogalmazott: – Számos panaszos bejelentést kapunk többek között olyan ügyekben, mint például a szomszédok, illetve a szórakozóhelyek hangoskodása, a parkoló roncsautók, vagy a szemetelés, így a meglévő jogszabályokon túlmenően, az együttélés szabályaira vonatkozóan szeretnénk az ilyen témákat tovább pontosítani. Ez minden tatait érinti, ezért nagyon fontos, hogy megfelelő, betartható szabályokat alkossunk, ennek érdekében pedig még sokszor fogunk egyeztetni.
Gazdasági társaságok és intézmények vezetéséhez kapcsolódó pályázatokkal is foglalkoztak a Városházán, az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok vezetői tisztségviselőinek pályázati kiírásairól, valamint a Kertvárosi Óvoda és a Csillagsziget Bölcsőde vezetésére kiírt pályázatokról. Emellett napirendre került a Tatai Öreg-tó Kft. ügyvezetői tisztségére beérkezett pályázatok elbírálása. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete idén januári ülésén döntött az Öreg-tó Halászati Kft. ügyvezetői tisztségének betöltésére irányuló pályázat kiírásáról. A beadási határidő február 12-én volt, addig ketten nyújtottak be pályázatot, mindketten a kiírásban meghatározott formai és tartalmi követelményeknek megfelelően. Pályázatot nyújtott be Kocsis Sándor, a Tatai Öreg-tó Kft. jelenlegi ügyvezetője, valamint Porpáczy Aladár Csaba, mindkettőjük több kérdést is kapott a képviselőktől, azonban döntés nem született, a képviselő-testület egyik pályázót sem támogatta megfelelő arányban.
A vagyongazdálkodáshoz kötődő témák sorában ismét szerepelt a korábban már tárgyalt, Fényes-fürdőn lévő szaunaépület jövőbeni hasznosítása, mellyel kapcsolatban Michl József úgy nyilatkozott: – Többször nekifutottunk ennek a témának, ahogyan a pályázó is, aki jelenleg üzemelteti a szaunát. A FÜGE képviselői is támogatták a korábban már megjelent, de mostanra pontosított pályázat kiírását, így azt remélem, hogy gördülékenyen lezajlik a pályáztatás, és a szauna működése zavartalanul folytatódhat tovább.
A humánszolgáltatáshoz kapcsolódó előterjesztések között a Kuny Domokos Múzeum Stratégiai Tervének jóváhagyása, és a kapitányságvezetői kinevezés véleményezése is napirenden volt. Utóbbit azért tárgyalták, mert a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Boross Zoltán László r.ezredes, főkapitány, azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy a Tatai Rendőrkapitányság élére Debreczeni István r. ezredes, jelenleg megbízott kapitányságvezető kinevezését tervezi 2025. június 15-i hatállyal. A törvény szerint a kinevezési jogkör gyakorlójának ki kell kérnie az illetékességi területen működő települési önkormányzatok képviselő-testületeinek véleményét. A tatai testület egyhangúlag támogatta Debreczeni István kinevezését.
A tájékoztatók sorában februárban a Tatai Rend-ház Nonprofit Kft. tavalyi közművelődési, a Magyary Zoltán Tudásközpont és Könyvtár 2024-es könyvtárszolgáltatási, illetve a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. elmúlt évi közművelődési tevékenységének beszámolóiról is voksoltak a képviselők, akik a Tata Települési Értéktár Bizottság munkájáról ugyancsak részletes tájékoztatót kaptak. A képviselő-testület 2013-ban hozta létre a helyi Értéktár Bizottságot. A beérkezett javaslatok alapján a települési értéktárba eddig összesen 40 érték került be, melyek közül 29 már a Komárom-Esztergom Vármegyei Értéktár listáján is szerepel. A Tata Települési Értéktár Bizottság 2024-ben 3 alkalommal ülésezett és négy javaslatot kapott, melyekből kettőt fogadtak el. Az egyik Petrezselyem Antalné, a cukrászmesterség példaértékű képviselője, az eljövendő cukrásznemzedék elkötelezett oktatója-nevelőjének jelölése volt, a másik pedig Bíró Endre régész, múzeumigazgató városunkban végzett múzeumszervezői, gyűjteményfejlesztői tevékenysége. A bizottság, az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra is számít a képviselők, civil szervezetek, és a lakosság együttműködésére annak érdekében, hogy az egykori és mai Tata értékeit számon tartsuk, megőrizzük.
A Városházán tárgyalt, pályázatokhoz kötődő témák között szerepelt a DIMOP Plusz-2.1.1-24 számú, „Energiamenedzsment rendszerek fejlesztése és bevezetése önkormányzatok számára” tárgyú kiírás is. Az energiamenedzsment rendszer egy olyan alkalmazás, amely az önkormányzat és intézményeinek energiafogyasztását folyamatosan méri, nyomon követi és segít a fogyasztási/termelési adatok elemzésében. A rendszernek köszönhetően a települések naprakész és valós fogyasztási adatokkal fognak rendelkezni az energiafelhasználásukat illetően. A támogatási kérelmet a helyi önkormányzatok önállóan benyújthatják, így Tata önkormányzata pályázhat. A projekt keretében a város tulajdonában lévő épületek és technológiai egységek teljes villamos-, víz- és gázfogyasztásának mérése 35 helyszínen épülhet ki. A pályázat benyújtásához egy megvalósíthatósági tanulmányt szükséges készíteni, melyben fel kell mérni az összes mérési pontot.
A Városháza dísztermében a képviselők további pályázati lehetőségekről is egyeztettek. A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. felhívást tett közzé, amelynek keretében újra lehet nevezni a Tehetségbarát Önkormányzat díjra. A pályázat célja, hogy elismerésben részesüljenek azok az önkormányzatok, amelyek – alapfeladatukon túl – kiemelkedő módon járulnak hozzá a tehetséges fiatalok felkarolásához, támogatásához. A témában Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár, valamint Michl József polgármester február 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót. A díjat elnyerő önkormányzatok az elismerés mellett 2 millió forintos támogatásban részesülnek, ami segítheti tehetséggondozó programjaikat, a képviselő-testület döntött arról, hogy a tatai önkormányzat – mely a címet már 2013-ban és 2019-ben is elnyerte – ismét benyújtsa pályázatát. Emellett döntés született arról is, hogy a város idén a Magyary Zoltán Tudásközpont és Könyvtár – Magyary ház épületével kíván nevezni a Településfejlesztési Díjra. A Településfejlesztési Szövetség által meghirdetett Településfejlesztési Díjat 2023-ban az infrastruktúra-fejlesztés kategóriában a tatai Kőfaragó-ház nyerte el.
A képviselő-testület jövő héten folytatja munkáját. A február 26-i ülést a Tatai Televízió élőben közvetítette, a felvételt teljes terjedelmében visszanézhetik a televízió YouTube csatornáján.