80 évvel ezelőtt történt a Don-urivi áttörés

A 80 évvel ezelőtti Don-urivi áttörés eseményeire emlékeztek Tatán, a várkanyarban lévő II. világháborús emlékműnél január 12-én a Honvéd Bajtársi Klub, a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandár és Tata Város Önkormányzata szervezésében.

A doni áttörés, a II. világháború egyik legnagyobb áldozatot követelő csatája 1943. január 12-én indult meg. A háborúban a Magyar Királyi Honvédség vesztesége többszázezres volt, a tatai 3/2 zászlóalj vesztesége több, mint 1000 fős. 1942-ben a német hadvezetés nyomására Magyarország egy kétszázezres hadsereget irányított a keleti frontra a már kint lévő alakulatokon felül, mozgósítva a II. Magyar Hadsereget, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alatt. A tatai zászlóalj a 3. gyalogezred kötelékében 1942. november 4-én rakodott vonatra, két hetes szállítást követően rakodtak ki  Kurszk környékén, s ezt követően 200 kilométeres gyalogmenettel jutottak el kijelölt helyükre a doni védőállásban. 1943. január 12-én Urivnál az orosz sereg sokszoros túlerővel áttörte a II. hadsereg arcvonalát. Január 15-ig a zászlóalj tartotta állásait a Don mellett, ezt követően kivonták és tehergépkocsin délre vitték őket, Kocsatovkára, majd a parancs szerint Roszocski községbe meneteltek és támadást indítottak a Jabloncsoje községet védő szovjetek ellen. A támadásra egy túlerőben lévő gyalogság válaszolt, a zászlóalj egységeit visszaszorították, tűz alá vették, a visszavert egységet körülzárták és túlnyomó részét megsemmisítették vagy fogságba ejtették. Az események során csupán egy 50 főnyi csoportnak sikerült 19-én hajnalban Polgár Sándor főhadnagy parancsnoksága alatt Kocsatovkára visszavonulnia. Onnan a megmaradt emberekkel április végére érkeztek Ovrucsra, ahonnan Komáromba vitték a túlélőket, majd május 21- én, 72 fővel érkeztek meg Tatára.

A tatai megemlékezésen Sárközi József, a Honvéd Bajtársi Klub elnöke hangsúlyozta: – Évtizedek óta évről-évre megszervezzük ezt a koszorúzást, s már a kezdetekben is azt gondoltuk, hogy az önkormányzattal és a tatai laktanyával együtt, katonavárosként kötelességünk emlékezni a doni hősökre, áldozatokra, s mindazokra, akik hazajöttek. Utóbbiakról általában kevesebb szó esik, pedig Tata életében nagyon nagy szerepet játszottak, miután magyar katonaként helyt álltak – fogalmazott Sárközi József.