83 éve történt a doni áttörés

Tata Város Önkormányzata szervezésében a doni katasztrófa hőseire és áldozataira emlékeztek január 12-én délelőtt a II. világháborús emlékműnél. A doni áttörés, a II. világháború egyik legnagyobb áldozatot követelő csatája 83 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg. A harcokban a Magyar Királyi Szent István 3. honvéd gyalogezred tatai katonái is részt vettek.

1942-ben a német hadvezetés nyomására Magyarország egy kétszázezres hadsereget irányított a keleti frontra a már kint lévő alakulatokon felül, a tatai zászlóalj a 3. gyalogezred kötelékében 1942. november 4-én rakodott vonatra, majd két hetes utazást követően érkezett Kurszk környékére, ezt követően 200 kilométeres gyalogmenettel jutott el kijelölt helyére a doni védőállásban. A mai Vaszary Iskola épületében volt a gyalogezred egykori laktanyája, onnan indult el a 980 főnyi zászlóalj 1942. novemberében. A Don menti hadműveletekben súlyos veszteségeket szenvedtek, végül 1943. május 21-én 72 fővel érkeztek vissza Tatára. A szeretteikhez soha vissza nem tért Fejér és Komárom-Esztergom vármegyei „Szent István” bakák közül csak kevesekről lehet tudni, hogy hősi halált haltak, a zord orosz tél áldozatai lettek, vagy a sztálini lágerek mélyén hunytak el névtelenül.

A tatai megemlékezésen Márkus Gábor, a Református Gimnázium tanára mondott ünnepi beszédet, melyben a doni áttörés kapcsán felmerült dilemmákról, többek között a zord körülményekről, a felszereltségről, és a politikai döntések hátteréről is beszélt. Márkus Gábor úgy fogalmazott: – Adja Isten, hogy mindig lássuk azt, hol van helye a kitartásnak, és hol van helye a történelem és a sors előtti alázatos főhajtásnak. Akikre most emlékezünk, azok közül soknak még ennél is nehezebb döntés és sors jutott. Elmentek, nyomtalanul eltűntek, de most úgy emlékezhetünk rájuk, mint előttünk járó, névtelen, de amikor a történelem, a szükségszerűség azt diktálta, akkor a sorsot vállaló, mégiscsak híres-neves hősökre.

Az eseményen közreműködött Bánáti Norbert, Szűcs Mátyás református lelkész, Szabó Előd, a Tatai Református Gimnázium diákja és a MH. Klapka György 1. Páncélosdandár.