„A föld egy különleges darabja van ránk bízva…” – Megkezdődött a Ramsari Városok polgármestereinek tatai találkozója

Városunkban ma megkezdődött a Ramsari Városok Polgármestereinek 4. Kerekasztal Találkozója. A nemzetközi jelentőségű természetvédelmi esemény nyitóünnepségét a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban rendezték, ahol 10 ország 20 városának delegációja, valamint számos hazai, illetve nemzetközi szervezet képviselője vett részt. Az esemény három napján, november 27. és 29. között szakmai előadások, szekció ülések, a polgármesterek találkozója és különböző városnéző programok várják a résztvevőket, a találkozót utolsó, terepi napján pedig szombaton, a delegációk részt vesznek a Tatai Vadlúd Sokadalom eseményén.

A Ramsari Városok Polgármestereinek 4. Kerekasztal Találkozója Tata Város Önkormányzata, az Agrárminisztérium, a Ramsari Regionális Központ – Kelet-Ázsia (Ramsar Regional Center – East Asia RRC-EA) és a Független Tanácsadó Bizottság a Ramsari Vizes Élőhely Egyezmény Vizes Élőhely Város Akkreditációjához (Independent Advisory Committee for Wetland City Accreditation of the Ramsar Convention) közös szervezésében valósul meg. A találkozó fővédnöke dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke dr. Nagy István agrárminiszter.

1971. február 2-án az iráni Ramsar városában írták alá a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyekkel kapcsolatos Ramsari Egyezményt, mely 1975-ben lépett hatályba, azzal a céllal, hogy elősegítse a vizes élőhelyek megőrzését és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozását. Az egyezmény jelenleg 174 országot tömörít.

„Egy nagyon izgalmas készülődésen vagyunk túl, nagy öröm, hogy vendégül láthatjuk önöket ezen a különleges hétvégén. Minden tatai nevében köszöntöm önöket és kívánom, hogy ismerjék meg a magyar vendégszeretetet, kis városunk nagyon nagy szeretettel várta vendégeit” – kezdte ünnepi köszöntőjét Michl József polgármester a sportcsarnok színpadán, ahol köszönetet mondott a szervezőmunkáért munkatársainak, a helyi önkénteseknek, az Agrárminisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárságának és a Wetland City Network Titkárságának, valamint a támogatásért  az Agrár és az Energiaügyi minisztériumnak, az MBH Banknak és a Güntner-Tata Kft.-nek. A városvezető beszédében így fogalmazott: – Ezt a hétvégénket arra szántuk, hogy végig gondoljuk, mi mindenben tudnánk még többet tenni vizes élőhelyeinkért. Köszönöm mindazok munkáját, akik előadásukkal gazdagítanak majd bennünket, köszönöm a szekcióülések vezetőinek és felszólalóinak a témafelvetéseiket és aktivitásukat. Köszönöm azok előadásait is, akik szombaton a Vadlúd Sokadalomban tartanak a nagyközönség számára bemutatókat városukról.  Izgalommal készülünk a polgármesterek, delegációvezetők külön értekezletére, amelyen reményeink szerint összegezni is tudjuk majd gondolatainkat. Így lesz mit hazavinnünk, és újabb motivációt kapunk arra, hogy teremtett világunkat bölcs megfontolásokkal és megoldásokkal őrizhessük, fejleszthessük tovább. A szeretetről minden nemzet a világon ugyanúgy gondolkodik: amit magadnak kívánsz, azt és csak azt tedd a másikkal. Minden nép hasonlóan gondolkodik a Föld megmentéséről is. Őseink örökségét hálával megőrizni és gyermekeinknek, unokáinknak még szebben tovább adni. A szeretet képes életben tartani, vagy ha kell meggyógyítani. Mi, Ramsari városvezetők felvállaltuk, hogy a teremtett világ egy kicsiny darabkájáért különös felelősséggel tartozunk. A teremtett világ és környezet mindannyiunk javát szolgálja, ennek bölcs használata az egész emberiség számára szóló meghívás, közös kötelezettség és szigorú egyéni felelősség. Nem egyszerűen csak egy várost vezetünk tehát, sok-sok hol jó, hol rossz döntésünkkel: a Föld egy különleges darabja van ránk bízva, úgy vigyázzuk, fejlesszük, hogy általa szebb legyen a világ, és benne boldogabb a szerető ember – mondta Michl József.

A Ramsari Egyezmény Nemzetközi Titkársága 2017-ben első alkalommal hirdette meg a Wetland City (Ramsari Város) pályázatot, melyre Magyarország Tatát akkreditálta, tekintettel a helyi Ramsari területek (elsősorban a tatai Öreg-tó) megóvása, rehabilitációja terén, valamint a turisztikai, oktatási, gazdálkodási szerepében kialakított jó gyakorlatára. Mivel az egyezmény eredetileg a vonuló madarak védelme érdekében jött létre, így a tatai pályázat jelentős részben az Öreg-tó madárvonulásban betöltött szerepét, és e nemzetközi viszonylatban is egyedülálló szerep megőrzéséért kifejtett helyi tevékenységet hangsúlyozta. Tata vizes élőhelyei számos turisztikai programnak, fesztiválnak adnak otthont, melyek közvetve vagy közvetlenül a vizeket és a természeti értékeket is népszerűsítik. Ezek sorából kiemelkedik a minden év novemberének utolsó szombatján megrendezésre kerülő Tatai Vadlúd Sokadalom, mely kifejezetten a Ramsari-területként jegyzett Öreg-tavat, valamint az itt zajló egyedülálló vadlúdvonulást állítja a középpontba, s az elmúlt 25 év alatt Magyarország legnépszerűbb, leglátogatottabb természetvédelmi fesztiválja lett. Az Által-ér Szövetség által összeállított Wetland City pályázat Tatát, mint a „Vadludak Városát” mutatta be, hiszen az egyezmény szempontjából ez az a kulcs motívum, amely a várost, és az itt található Ramsari területet európai szinten is kiemelte. A pályázatban emellett helyet kaptak többek között a megújuló energiák alkalmazásában, és a környezeti nevelésben elért sikerek is – mindezekre tekintettel jelölte hazánk a 2017-ben meghirdetett nemzetközi pályázatra Tatát. A hosszú ideig tartó elbírálási folyamatban számos szakmai szervezet vett részt, a benyújtott pályázatokat a Ramsari Egyezmény több testülete és partnerszervezete megvitatta. 2018-ban végül 18 városnak ítélték oda a „Ramsari Város” kitüntető címet. A nemzetközi egyezmény rangos elismerésében akkor 6 kínai, 4 francia, 4 dél-koreai valamint 1-1 madagaszkári, sri lankai, tunéziai és magyar város részesült.

Bencsik János országgyűlési képviselő a tatai Ramsari találkozó nyitórendezvényén elmondta: – Nagy megtiszteltetés az az érdeklődés, amelyet a világ számos tájáról érkezve Tata irányába tanúsítanak. Ha megengedik, én most szeretnék köszönetet mondani a tataiak teljes közösségének azért, mert lehetőséget teremtettek arra, hogy itt mi most találkozhassunk. A teremtett természeti örökség mellé a tatai elődök megalkották az épített örökséget, amire a mostani tataiak vigyáznak, és amit őriznek. A képviselő hozzátette: – Isten hozta ebben a befogadó városban a világ leggyönyörűbb vizes élőhelyeinek képviselőit, erősítsék a tatai városvezetést abban, hogy jó irányba tartanak.

A megnyitón részt vett Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki a színpadon köszöntőjében a következőképpen fogalmazott: – Szeretnék köszönet mondani a tataiaknak és a város vezetésének, a több évtizedes elkötelezett természetvédelmi és szemléletformáló munkáért, amelynek eredményeként Tata megőrizte, sőt jelentős élőhelyrekonstrukciós fejlesztésekkel gyarapította természeti értékeit, s olyan támogató társadalmi bázist alakított ki, melyre támaszkodva a további lépéseket is megteheti a  fenntartható, természetbarát jövő irányába. Magyarország büszke Tata eredményeire, jó példáira, melyeket a hazai és nemzetközi elismerések sora fémjelez. Szükségünk is van a már kialakult jó gyakorlatra és partnerségre, hiszen hazánk sem mentes a globális környezeti és klímaválság egyre súlyosbodó jeleitől. Bízunk abban, hogy a konferencia során bőven lesz alkalom tapasztalatcserére, jövőbeli együttműködések, nemzetközi, illetve városok közötti kapcsolatok formálására.

2019. októberének végén Dél-Koreában, Suncheonban rendezték a Ramsari Városok Polgármestereinek 1. Kerekasztal Találkozóját, melyen a kelet-ázsiai jó gyakorlatok kerültek középpontba. Az eseményen a résztvevők megszavazták, hogy a következő találkozót Európában, Amiensben fogják tartani. A pandémia miatt azonban hosszabb szünet következett, a Ramsari Városok Szövetsége 2022. október 28-án online egyeztetést tartott, melyen Tata Város Önkormányzata is részt vett. 2023. június 8. és 10. között került sor a delegációk második nemzetközi szakmai találkozójára Amiensben, ahol a konferencia tapasztalatai alapján Tatának ítélték oda a 2025-ös esemény megrendezésének lehetőségét. 2024. októberében Kínában, Dongyingben rendezték a harmadik találkozót, amely elsősorban a különféle csoportok közötti együttműködési lehetőségek feltárásával foglalkozott.

A november 27. és 30. között zajló tatai világtalálkozó kiemelt témái között szerepel a természetvédelem, a klímaváltozás, valamint az oktatás és szemléletformálás. Az eseményen nemcsak városunk, hanem a magyarországi természetvédelem is bemutatkozik, hiszen képviselteti magát mind a 10 hazai nemzeti park, és több natúrpark is. Számos helyi szálloda és rendezvényhelyszín részese a találkozónak, melynek előkészületei már egy évvel ezelőtt megkezdődtek, s a végleges program a heti rendszerességgel megtartott egyeztetések eredményeként alakult ki. A mögöttünk álló hónapokban többször került sor online megbeszélésekre a Dél-Koreában működő kelet-ázsiai központtal, emellett az előkészítésbe bekapcsolódott a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottsága is. A novemberi időzítésben kiemelt szerepet játszott a Tatai Vadlúd Sokadalom, amelyet 2025-ben már 25. alkalommal rendeznek meg, s amely nemcsak hazai, hanem európai viszonylatban is kiemelkedő a maga nemében.

„Történetileg nagyon sok vizes élőhely volt Magyarországon, a magyar természetvédelmi fejlesztések pedig idővel ezeket is érintették, és felfedeztük a vizes élőhelyek jelentőségét”, – mondta köszöntőjében a Günter Aréna Városi Sportcsarnokban dr. Magyar Gábor, a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságának tagja, aki beszélt arról is, hogy hazánk történetében a múltban mi minden történt a természet és környezetvédelem, a vizes élőhelyek megőrzése terén. Dr. Magyar Gábor hozzátette: – Nagy örömünkre szolgál, hogy Tata vállalkozott ennek a találkozónak a szervezésére, s hogy a város már évtizedek óta bevonja a helyi közösséget a környezetvédelmi munkába.

A tatai világtalálkozóra 10 ország 20 delegációja, valamint további számos nemzetközi és hazai szervezet szakértője érkezett: összesen mintegy 200-an vannak jelen hazánk mellett Belgiumból, Chiléből, Kínából, Iránból, Japánból, Dél-Koreából, Szerbiából, Svájcból, Thaiföldről és Tunéziából. Az esemény nyitóünnepségén november 27-én Jay Aldous, a Ramsari Egyezmény főtitkár-helyettese tájékoztatott arról, hogy 27 ország 74 akkreditált városából áll a hálózat, ami egy folyamatosan bővülő nemzetközi mozgalom. A Ramsari Város akkreditáció segíti a településeket abban, hogy megértsék és megőrizzék a vizes élőhelyeiket, s bár jelentős kihívásokkal kell manapság szembenézniük, a hosszútávú kezelés, fenntartás terén a közösségi bevonás jelentős fontossággal bír.

Seung Oh Suh, a Ramsari Regionális Központ – Kelet-Ázsia ügyvezető igazgatója ugyancsak a megnyitón úgy fogalmazott: – Ma egy olyan városban vagyunk, amely tökéletesen megtestesíti azt a harmóniát, amit igyekszünk elérni. Tata egy élő laborként szolgál számunkra, ahol megismerhetjük a fenntartható vizes élőhely kezelést. A kerekasztal találkozó kollektív elkötelezettségünket bizonyítja a Ramsari Városok ügye iránt, s ennek nyomán városainknak iránymutató szerepet kell betölteniük az innovatív szakpolitika alkalmazásában. Családunk folyamatosan növekszik, erőnk pedig a jövőben azon múlik, hogy képesek leszünk-e megosztani tudásunkat, tapasztalatainkat.

A háromnapos rendezvény ünnepélyes megnyitóját november 27-én 13:00 órától rendezték a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban. Holnap délelőtt plenáris előadások, délután pedig szekcióülések várják majd a résztvevőket, ezt követően pénteken délután a Városházán kerül sor a Ramsari Városok Polgármestereinek 4. Kerekasztal Találkozójára. A három napos találkozó lebonyolítását, szervezési munkáit több, mint 70 önkéntes, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal és az önkormányzat cégeinek munkatársai, valamint tatai diákok is segítik.

Az esemény péntek délelőtti szakmai előadásait a Tatai Televízió élőben közvetíti, a közvetítés az alábbi linken érhető majd el:

https://www.youtube.com/@tataitelevizio