A kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat és felkészítőiket köszöntötték a Kossuth téren
Tata Város Önkormányzata szervezésében idén is március 16-án, a magyar zászló és címer napjának reggelén adták át a tanulmányi versenyeken kiváló eredményeket elért tatai általános és középiskolásoknak, valamint felkészítőiknek városunk tanulmányi különdíját a Kossuth téren, az Országzászló-szobornál. Az elismerésben 32 diák és 22 tanár részesült.
Az Országgyűlés 2014. december 16-án nyilvánította március 16-át a magyar zászló és címer napjává. A határozat szerint „az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja, és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja”. A magyar nemzet összetartozását, a magyar nemzeti függetlenséget kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint az alaptörvényben meghatározott címer a nemzeti kulturális örökség része. Már hagyomány, hogy az önkormányzat minden évben a magyar zászló és címer napján nyújt át elismeréseket azoknak a tatai diákoknak és felkészítő tanáraiknak, akik az előző tanévben országos vagy nemzetközi tanulmányi versenyen 1.-6. helyezést értek el, vagy felsőfokú intézményben történő felvételinél többletpontszámot adó tanulmányi versenyen lettek helyezettek.
Az eseményen megemlékeztek a tatai Hamary Dániel orvos, honvéd tüzér hadnagyról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legismertebb tatai közreműködőjéről, aki 200 évvel ezelőtt született, majd Michl József mondott beszédet. Tata polgármestere kiemelte: – Hamary Dániel példája azért is nagyon jó, mert óriási dolog az, ha valaki többet tesz a puszta létnél és valamilyen plusz munkát végez, többet annál, mint, hogy minden nap bejár az iskolába. Nektek már most óriási a felelősségetek abban a közösségben, melyben nap, mint nap éltek, a barátaitok, osztálytársaitok számára felemelő példák vagytok, akik ezáltal segíthetik a többiek munkáját, ezért motiváljátok őket arra, hogy van értelme jobbnak lenni az életben.
A rendezvényen közreműködött Csordás Ákos, a komáromi Lovas Színház művésze, valamint Palkó Dóra és Székely Máté, a Tatai Református Gimnázium diákjai.




































