A közművelődés támogatásáért részesült elismerésben dr. Kis Tiborné

A Nemzeti Művelődési Intézet a közösségi művelődés állami közfeladatot ellátó, országos módszertani központja, kiemelten fontosnak tartja a közművelődési szakemberek minél szélesebb körű elismerését, ezért 2019-ben szakmai díjak alapításával csatlakozott a közművelődési kitüntetések rendszeréhez. Az idei kitüntetések átadására az október 12-én megrendezett XIV. stratégiai konferencián került sor, ünnepélyes keretek között. Az eseményen Közművelődést Támogató díjat vehetett át dr. Kis Tiborné, a Tatai Helytörténeti Egyesület elnöke.

Dr. Kis Tiborné városunkért, a helyi értékekért végzett munkáját korábban már az önkormányzat is elismerte, ugyanis 2018. augusztus 20-án vette át a Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatát, melyet Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete helytörténeti értékeink megmentése érdekében kifejtett önzetlen szervező munkájának elismeréseképpen adományozott számára.

Az újabb elismeréshez szívből gratulálunk, munkájához további sok erőt és jó egészséget kívánunk!

(Fotó: Nemzeti Művelődési Intézet FB oldala)