„A másikért élni, és ha kell halni, a legnagyobb, talán az egyetlen értelme ittlétünknek a Földön…”

Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. szervezésében idén is a Fenyő téren került sor az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésre és koszorúzásra október 6-án.

A téren álló emlékoszlopot a Szövetség Tatáért Alapítvány kezdeményezésére Cs. Kiss Ernő fafaragó alkotta. A 13 aradi vértanú portréjával díszített emlékoszlopot 2013. október 6-án avatták fel, majd 2020-ban Smídt Róbert fafaragóművész újította meg.

Az aradi tizenhármak, az a tizenhárom magyar honvédtiszt, akiket a szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt 1849. október 6-án kivégeztek. Azóta a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk október 6-ra. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet az ezen a napon kivégzett tizenhárom tisztet tartja számon. Mellettük, október 6-án Tatához kötődő hősökről is megemlékezünk:

Győrffy Ferencről, aki 1824. június 24-én született a Veszprém megyei Acsádon. Tanulmányait a Pápai Református Kollégiumban végezte, majd Császáron volt segédtanító. 1848-ban a tatai református iskola rektora lett, ’49-ben pedig vármegyei hivatalt vállalt. Az 1849. május 12-én tartott tisztújításon a tatai járás esküdtjévé választották. A köztiszteletben álló tanító hatásköre Tata, Tóváros, Billeg-puszta, Grébics-puszta, Vértesszőlős, Bánhida és Szentgyörgy-puszta településekre terjedt ki. A kossuthi Magyarország közigazgatásában való részvételéért többedmagával 1849. július 11-én Haynau elé került Nagyigmándon, ahol több tucat botütésre ítélték. Később, az 1850-es évektől lelkészként szolgált Szomódon, Dunaalmáson és Nagyigmándon.

Mansbarth Antalról, aki csákberényi katolikus pap volt, és Tóvároson született. Gimnáziumi tanulmányait a tatai Piarista Gimnáziumban végezte, majd a papi hivatást választotta és a győri szemináriumban tanult tovább. 1843-ban szentelték pappá, kezdetben Győrben szolgált, 1847-ben pedig csákberényi plébános lett. 1849-ben a szószékről kihirdette a Habsburg-ház trónfosztását, amiért a bevonuló osztrák csapatok elfogták Szikszay János református lelkésszel együtt, aki ugyanezt a „bűnt” követte el. Nagyigmándra vitték őket, ahol Haynau golyó általi halálra ítélte mindkettőjüket. Az ítéletet még aznap, 1849. július 12-én végrehajtották, a két lelkészt a nagyigmándi református parókia udvarán lőtték agyon.

És Hamary Dánielről, aki a mai Tópart utca 6. szám alatti házban született. A pesti egyetem orvosi karán tanult, a márciusi ifjak közé tartozott, jó kapcsolatot ápolt Vasvári Pállal, Petőfi Sándorral és Jókai Mórral, és részt vett a március 15-i forradalmi eseményekben. Tatára hazatérve nemzetőrnek állt, harcolt a schwechati csatában, majd Komáromban szolgált. A szabadságharc leverését követően menlevelet kapott és visszatért Tatára, de 1850-ben a megtorlások részeként őt is letartóztatták, s több heti fogság után engedték szabadon. Szabadon bocsátását követően folytatta orvosi tanulmányait és 1854-ben sebészdoktori képesítést szerzett. 15 éven keresztül szülővárosában tevékenykedett gyakorló orvosként, majd a honvédségnél teljesített orvosi szolgálatot Sopronban, Székesfehérváron, és Budapesten. Hivatása mellett szerteágazó irodalmi tevékenységet folytatott, de orvosi tanulmányok is fűződnek nevéhez, ezek közül kiemelkedő „A szívbetegségek különös kór és gyógytana” című munkája.

A Fenyő téri megemlékezésen beszédet mondott Michl József, Tata polgármestere, aki így fogalmazott: – Amióta világ a világ, az élet benne a legnagyobb csoda, és ennek feláldozása a legtiszteletreméltóbb tette az embernek. A vértanúk emlékhelyén állva mindig azt kutatjuk, mi tud egy embert annyira erőssé tenni, hogy még az életét is képes feláldozni, odaadni. Az a méltóság, amelyről a leírásokból, a szemtanúktól tudunk, arra enged következtetni, hogy az aradi vértanúk korábbi életükben is tanúk voltak. Tanúi annak, hogy a másikért élni, és ha kell halni, a legnagyobb, talán az egyetlen értelme ittlétünknek a Földön. A másikért élni azt is jelenti, hogy a közösségemért, a hazámért élek. S már ott is vagyunk ebben a pillanatban a nemzetszeretetnél, a nemzetmentésnél, amely a legszélsőségesebb helyzetben az életbe is kerülhet. A nagy szavak, a nagy ideák, nagy küldetéstudatok viszont a mindennapi munkához, életalakításhoz sokszor nagyon kevésnek bizonyulnak. A nagy hang, a kiabálás, a fenyegetőzés, a másik ember becsületébe gázolás nagyon messze van az áldozatos élettől, a patriótaságtól, a hazafiságtól. Sokkal inkább az önző, erőszakos, agresszív, áldozati szerepben tetszelgő ember képét rajzolja ki. A hazafi a hazáját élete árán is szerető, érte mindent megtenni kész ember, rendben, céltudatosan, őszintén teszi a dolgát. A városvezető Molnár V. József néplélekkutatót idézve kiemelte: – Az embernek a Földön nem küldetése, hanem dolga van. Ezt a dolgunkat végezve tudunk mi is igazán méltóak lenni az őseinkhez, a hőseinkhez, önmagunkhoz és nemzetünkhöz, ahhoz a több, mint ezer éves történelemhez, amelynek folytatói kell, hogy legyünk.

A rendezvényen közreműködött dr. Szabó Előd református lelkész, Kovács Gábor segédlelkész és Frankó Mátyás evangélikus lelkész, a Vaszary János Általános Iskola Jázmin utcai Tagintézményének Jázmin Kórusa, Ipiné Belcsák Zsuzsanna, valamint a Menner Bernát Zeneiskola Fúvószenekara, Belső Máté karmester vezetésével.