A tatai felsőoktatás 47 hallgatója szerzett diplomát idén a Soproni Egyetemen
Rekordszámú végzős hallgató részvételével zajlott a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának idei diplomaátadó ünnepsége június 26-án Sopronban, ahol a tatai képzés végzősei is átvehették diplomáikat.
A kar beszámolója szerint ebben az esztendőben 434 hallgató zárta sikeresen tanulmányait. Az ünnepség különleges volt, többek között azért, mert az eseményen a kar közössége elköszönt szeretett dékánjától, dr. habil. Varga Lászlótól, megköszönve többéves vezetői munkáját és elkötelezettségét. Dr. habil. Varga László, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánjaként a mögöttünk álló években sokat járt városunkban, és rendszeresen tanította a helyi képzés hallgatóit. A tavaly szeptemberi tanévnyitó ünnepségen a Piarista Rendházban úgy nyilatkozott: – „A kollégáim nevében is mondhatom, hogy a tatai rendház a szívünk csücske, érezzük milyen szeretettel fogadnak itt bennünket, s mi ugyanilyen szeretettel jövünk, és hozzuk a tudásunkat.” Dr. Varga László a tanítástól nem vonul vissza, és oktatóként a jövőben is jár majd hozzánk. Köszönjük elkötelezett munkáját, amelyet a tatai felsőoktatás elindításában, majd folytatásában, bővítésében végzett!
Városunkban 2017-ben kezdte meg munkáját a Piarista Rendház épületében a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ, ahol a Soproni Egyetem pedagógiai kara először Csecsemő és Kisgyermeknevelő Alapszakot, majd később Gyógypedagógia képzést indított. A képzések népszerűsége töretlen: a 2025/26-os tanévben városunkban a Csecsemő és Kisgyermeknevelő alapképzésben 121, Gyógypedagógiai Alapképzésben, tanulásban akadályozottak szakirányon 189, Óvodapedagógia Alapképzésben pedig 29 hallgató kezdte el, illetve folytatta tavaly szeptemberben tanulmányait.
A múlt hét pénteki diplomaátadó ünnepségen a tatai képzés végzősei közül 22-en Csecsemő és Kisgyermeknevelő, míg 25-en Gyógypedagógia szakon szereztek diplomát. Mellettük az itteni képzést szervező Tatai Studium Nonprofit Kft. két munkatársa is elismerésben részesült: Kuszák Gyula cégvezető, valamint Ferencz Izabella felsőoktatási képzési ügyintéző köszönetnyilvánító díszoklevelet kapott a kar iránt tanúsított lojalitásért, a tatai képzések eredményes és magas színvonalú működtetéséért, valamint a kar és a képzési központ közötti segítőkész, hatékony és konstruktív együttműködés előmozdításáért. Gratulálunk nekik és természetesen a friss diplomásoknak is!
(Fotó: Benedek Elek Pedagógiai Kar)





