A Városházán ülésezett a Humanitárius tanács

Február 20-án a Városházán ülésezett az önkormányzat Humanitárius Tanácsa, melynek tagjai két témában egyeztettek.

A Humanitárius Tanács Michl József polgármester kezdeményezésére alakult meg 2022-ben azzal a céllal, hogy segítse és koordinálja az Ukrajnából a háború elől városunkba érkező menekültek ellátását. A tanács munkájában részt vesznek az önkormányzat cégei, a Szociális Alapellátó Intézmény, a helyi karitatív szervezetek, a rendőrség, a katasztrófavédelem és a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai is.

A februári egyeztetésen alapvetően két témakört beszéltek meg, egyrészt a téli segélyezési akciók tapasztalatait, másrészt pedig a jelenleg Tatán tartózkodó menekültek helyzetét. Utóbbival kapcsolatban dr. Horváth József jegyző elmondta: – Két nagyobb helyszínen vannak most menekültek Tatán az Agostyáni úton, az egyiken a szálláshelyet az önkormányzat bérli számukra állami támogatás segítségével, ott több, mint húszan tartózkodnak, mindenkinek van munkahelye, a gyermekek pedig iskolába járnak. A másik helyszínen központi elhelyezés nyomán vannak menekültek, közülük is mindenki aki tudott, munkát vállalt, és a gyerekek is járnak iskolába illetve óvodába.

A menekültekkel napi szinten tartja a kapcsolatot a Szociális Alapellátó Intézmény, melynek munkatársai mindenben segítik őket, ellátásukban pedig a segélyszervezetek is aktív munkát vállalnak.