A városi cégek vezetői pályázatairól is döntött áprilisi ülésén a képviselő-testület

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete április 30-án tartotta soros ülését a Városházán. A hónap utolsó szerdáján a képviselők 35 napirendi pontot tárgyaltak.

Az ülés rendeletalkotáshoz kötődő előterjesztésekkel kezdődött, a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet jogszabályváltozás miatti módosításával és a képviselő-testületi általános tartalék keret felhasználásával kapcsolatban. Az áprilisi találkozón három napirend is foglalkozott a közbiztonsággal: egy beszámoló Tata közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról, egy másik beszámoló az önkormányzat által telepíttetett és a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal által üzemeltetett térfigyelő kamerarendszerről, valamint a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal és a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrfőkapitányság közötti együttműködési megállapodás. A közbiztonsági beszámoló szerint városunkban 2024-ben a rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények száma 322 volt, ami 2023-hoz képest 5,6, 2010-hez képest pedig 70,5 %-os csökkenést jelent. A kapitányság illetőségi területén elkövetett bűncselekmények nyomozáseredményességi mutatója tavaly 74%-os volt. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset az elmúlt esztendőben 72 esetben fordult elő, négy esetben volt halálos kimenetelű. Az év során a rendőrök összesen 16 932 órában teljesítettek közterületi szolgálatot a tatai kapitányság illetékességi területén, és 28-ra nőtt a rendezvénybiztosítások száma. A Tatai Rendőrkapitányság vezetője, Debreczeni István r. ezredes éves értékelésében rögzítette, hogy városunk közterületein a közrend- és a közbiztonság megőrzése, a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának megteremtése érdekében kötött megállapodásban foglaltak a vállalásoknak megfelelően magas színvonalon teljesültek, az együttműködő felek segítséget nyújtottak egymásnak a rendészeti és a hatósági feladatok ellátása során. Emellett kiemelte a közterület-felügyelet tagjainak fegyelmezettségét, magas szakmai színvonalú munkavégzését. A témával kapcsolatban Michl József polgármester sajtótájékoztatóján elmondta: – A rendőrségtől két vendégünk is volt, Boross Zoltán r. ezredes, Komárom-Esztergom vármegye rendőrfőkapitánya, valamint Debreczeni István r. ezredes, tatai kapitányságvezető, köszönet nekik és a rendőrség valamennyi tagjának a szolgálatért és az együttműködésért. Egy részletes és tartalmas előterjesztés készült arról, hogy tavaly milyen feladatai, eredményei voltak a rendőrségnek városunkban. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a legtöbb területen javultak a számok az előző évekhez képest, de ami nagyon lényeges dolog, hogy több halálos közlekedési baleset is történt 2024-ben Tatán. Kiemelten fontos, hogy figyeljünk az utakon, hiszen rengeteg az autó, jelentősen megnövekedett a forgalom a mindennapokban, ezért jobban kell vigyáznunk magunkra és egymásra.

Városüzemeltetési témákban a képviselők a tatai hulladékudvarról is tárgyaltak. Az önkormányzat régóta keresi a lehetőségét annak, hogy Tatán is legyen hulladékudvar a háztartásokban keletkező lomhulladék fogadására. Korábban előrehaladott egyeztetéseket folytatott a város a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-vel, de időközben a támogatási összeget visszavonták, így nem kerülhetett sor egy helyi hulladékudvar kialakítására. Ezt követően az önkormányzat tárgyalásokat kezdett az állami hulladékgazdálkodási feladatokat 2023. július 1. óta ellátó MOHU MOL Zrt.-vel, s ennek eredményeként a Zrt. arról adott tájékoztatást, hogy lehetőség van egy tatai hulladékudvar kialakítására, amennyiben az önkormányzat ehhez megfelelő területet tud biztosítani. Mivel az erre a célra korábban kijelölt helyszín továbbra is rendelkezésre áll, sor kerülhetett a továbblépéshez szükséges megállapodások, dokumentumok aláírására tavaly szeptemberben. A tatai hulladékudvar a Dadi út végén, az ún. Vak Dadi út mentén létesül, s a helyszín kizárólag az ipari park felől lesz megközelíthető, magyar lakcímkártya felmutatásával pedig bárki igénybe veheti majd. Michl József tájékoztatott arról, hogy hamarosan megkezdődik a tatai hulladékudvar építése, hiszen megszületett a döntés arról, hogy az önkormányzat megkötheti a szerződést a terület átadására vonatkozóan.

Az áprilisi ülés témáinak sorában szerepelt a város cégeinek vezetői tisztségeire beérkezett pályázatok elbírálása is. A képviselő-testület döntése alapján június elsejétől a Tatai Rendház Nonprofit Kft.-t (továbbra is) Berczelly Attila, a Tatai Városgazda Nonprofit Kft.-t Hlavács Attila, a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt.-t pedig Pap Tibor vezeti majd. A Pénzügyi és Ügyrendi, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi, valamint a Humán Bizottság tagjai április 16-án egy összevont bizottsági ülésen hallgatták meg a jelentkezőket. A képviselő-testület februárban döntött arról, hogy kiírják a pályázatokat, a felhívásokra összesen 16 pályázat érkezett, melyekből 14 felelt meg a követelményeknek. Michl József a témáról úgy nyilatkozott: – Gratulálok a három sikeres pályázónak, és hálásan köszönöm a munkát mindenkinek, aki jelentkezett a város cégeinek vezetésére. Jó hír, hogy a FÜGE (Függetlenek Együtt), a FIDESZ és a TETT (Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért Egyesület) képviselői között konszenzus született, így a nyertesek első szavazásra megkapták a többséget. Jó munkát kívánok nekik, és reméljük, hogy nagy lendülettel, a tataiak örömére végzik majd a munkájukat.

A vagyongazdálkodáshoz kapcsolódó előterjesztések napirendjei között egyes önkormányzati ingatlanok jövőbeni hasznosításával is foglalkoztak a képviselők. Tata polgármestere sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzat egy korábbi pályázatot felelevenítve keres olyan kisebb vállalkozásokat, magánszemélyeket, akik lehetőséget látnak abban, hogy üzemeltessék a városunkban található nyilvános illemhelyeket.

A humánszolgáltatási témák sorában szerepelt az a beszámoló, melyet „A házi gyermekorvosi ellátás helyzete és jövőképe” címmel készített dr. Seprődi Bence, a Tatai Egészségügyi Alapellátó Intézmény vezetője, a napirendet első olvasatban tárgyalták. Emellett szavaztak a pedagógus-továbbképzési intézményi program jóváhagyásáról, az önkormányzat fenntartása alá tartozó intézmények vezetőinek öt éves  tevékenységéről szóló beszámolókról valamint a költségvetést érintő pénzbeli támogatási igényekről. A Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézménye a felvidéki, szőgyéni testvériskolájukba, a Csongrády Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába történő utazás buszköltségéhez, a ZOFI Rendezvényszervező Kft. pedig a Tatai Patara Török-kori Történelmi Fesztivál idei megszervezéséhez kért segítséget. A támogatásokkal kapcsolatosan Michl József elmondta: – Ma jó szívvel adtunk támogatást a Fazekas Iskola kisdiákjainak, az intézménynek pedig külön köszönöm, hogy ilyen erős testvérkapcsolatot ápol a szőgyéni iskolával. Emellett fajsúlyos volt a ZOFI kérése, hiszen azt gondolom, hogy az idén már 17 éves fesztivál igazán része lett a város életének. A rendezvényhez eddig is mindig adtunk támogatást, de elsősorban nem pénzügyit, hanem például a területet adtuk ingyenesen, vagy valamilyen szolgáltatást nyújtottunk. Nagyon köszönöm képviselő társaimnak, hogy most megszavazták az anyagi támogatást, így ebben az évben 5 millió forinttal tudjuk segíteni a Patara megrendezését.

Az áprilisi ülésen is tárgyaltak tájékoztatókat, beszámolókat, többek között a 2024. évi ellenőrzésekről, az önkormányzati tagságról egyes egyesületekben, szövetségekben, és az Európai Uniós pályázatokról. A testület döntött arról, hogy az önkormányzat idén ismét kiírja a Kulturális és Oktatási, a Szociális, Egészségvédelmi és Sport Alapokat, valamint a lakossági esővízgyűjtő tartályok beszerzésére vonatkozó pályázatát.

Az áprilisi 30-i ülést a Tatai Televízió élőben közvetítette, a felvételt teljes terjedelmében visszanézhetik a televízió YouTube csatornáján:

https://www.youtube.com/@tataitelevizio