Az 1969-es tatai vándorgyűlés dokumentumait keresi a József Attila Megyei és Városi Könyvtár

Fél évszázad után visszatér vármegyénkbe a Könyvtárosok Vándorgyűlése. Emlékek, fotók után kutatunk az 1969-ben megrendezett eseményről. Tata június 27-28-án adott otthont az akkor kilencven regisztrált résztvevővel és sok helyi érdeklődővel lezajlott programoknak. Az idén Tatabányán, a megújult könyvtári épületben és az Edutus Egyetemen várhatóan hatszáznál is több érdeklődő vendégeskedik majd a József Attila Megyei és Városi Könyvtár és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete meghívására. Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezők mindig szívesen időznek vármegyénkben. A könyvtárosok legnépesebb csoportja 54 évvel ezelőtt Szabolcsból jött. A beszámolók szerint a romantikus tatai környezetben nagyon jól érezték magukat a szakemberek. Célkitűzéseik között szerepelt az azóta is aktuális törekvés, miszerint „további erőfeszítéseket kell végezni a még nem olvasók megnyeréséért, olvasóvá neveléséért”. Mégis nagyon sokat változott a világ, így a ma már tudástárként, közösségi térként, modern információbázisként működő könyvtárak és a benne dolgozók élete, munkája. A kutatás a mindennapok része ma is – ebben hívjuk partnerségre olvasóinkat az idén tavasszal. Az 1969-ben megrendezett Vándorgyűlésen készült képeket, a nagyközönség számára is nyitott programok plakátjait, jegyzeteit, dokumentumait keressük. Kérjük, akinek fellelhető otthonában, vagy ismeretségi körében az esemény kapcsán bármilyen emlék, vagy eszébe jut egy-egy történet, előadás, program, melynek részese volt a vándorgyűlésen, ossza meg velünk az információkat, elérhetőségét a kommunikacio@jamk.hu e-mail címen. Mi felvesszük a kapcsolatot a jelentkezővel, az emlékeket digitalizáljuk, majd természetesen visszaadjuk a tulajdonosának. Lehetőségeinkhez mérten szerény ajándékkal köszönjük meg az adományként érkező, könyvtárunk állományába helyezhető – kapcsolódó – dokumentumokat.

(József Attila Megyei és Városi Könyvtár)