Az önkormányzat idén is köszöntötte a helyi média képviselőit

Michl József polgármester az önkormányzat nevében idén is kötetlen találkozóra hívta a vármegyei sajtó képviselőit, a magyar sajtó napja alkalmából, március 14-én a Pikant Étterembe. Az eseményre évről-évre meghívást kapnak mindazok, akik az elmúlt esztendőben rendszeresen hírt adtak városunkról, s beszámoltak a helyi eseményekről, programokról.
1990. óta március 15-én ünneplik a magyar sajtó napját arra emlékezve, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar szabad sajtó első termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A tatai találkozót az önkormányzat már 18 éve megszervezi. Az eseményen Michl József elmondta: – A közösségi médiafelületek elterjedése mellett is szükség van az újságra, televízióra, a rádióra, hiszen az információra jelentős igény van, és mindenki szeretne minél hamarabb, minél több hírt kapni a környezetéről, a számára érdekes témákról. Emiatt fontos a média figyelme, az információátadás minősége, és az is nagy jelentőséggel bír, hogy az írások, képek, filmek és hanganyagok a jövő nemzedékek számára fennmaradnak, megörökítve a város történetét. Ezért a munkáért, ezért a szolgálatért pedig jár a köszönet, emiatt találkozunk minden évben, hogy megköszönjük mindazok erőfeszítéseit, akik a tataiakat és a környéken élőket napról-napra tájékoztatják az itt zajló életről.