B. Pető Mária ikonfestő művész alkotásai a Piarista Rendházban

A Piarista Rendházban március 28-án nyílt meg B. Pető Mária ikonfestő kiállítása. Az érdeklődők április végéig tekinthetik meg az épület folyosóján látható alkotásokat.

„Tata a szívem csücske, annak idején ide jártam az Eötvös Gimnáziumba, a közelbe, Neszmélyre mentem férjhez és a fiaim Tatára jártak zeneiskolába” – mondta el tatai kötődéséről B. Pető Mária. A művész korábban 30 évig a Képcsarnoknál dolgozott, mely akkoriban egyetlen cégként foglalkozott képzőművészeti alkotások forgalmazásával. Egy ízben egy Krisztus arcot bemutató ikon került a kezébe, ami rendkívül mély benyomást tett rá, és ez az élmény indította el az ikonfestés útján. Most kiállított képeivel kapcsolatban úgy fogalmazott: – A falakon látható 30 kép Jézus életének egyes történeteit mutatja be, s egy olyan meghatározó sorozat része, amelyet a pályám kezdete óta festek.

A kiállítást Vincze Krisztián görög katolikus lelkész nyitotta meg, aki az ikonfestés műfajával kapcsolatban az esemény helyszínén úgy nyilatkozott: – Az ikonfestészet nem csupán a keleti egyházak művészetét jelenti, hanem a teológiáját is. Az ikon legfontosabb szerepe ugyanis az, hogy tanítani akar. Míg a nyugati festészetben fontos az alkotó zsenialitásának, egyéniségének kibontakoztatása, addig az ikonfestészet ezt nem engedi meg, mert nem a művészt helyezi a középpontba, hanem a teológiai igazságokat. Emellett az ikonfestő tudja, hogy alkotás közben imádkoznia kell, az ikonfestészet tehát olyan művészet, ami egyszerre imádság és teológiai tanítás is.

B. Pető Mária tárlatát a Piarista Rendházban április 25-ig láthatják az érdeklődők, hétfőtől csütörtökig 10 és 16, péntekenként pedig 10 és 13 óra között.