Befogadó játszótér épült az Öreg-tó partján
Korszerű, befogadó játszótér épült városunkban az Öreg-tó partján, a Szerencsejáték Zrt. 2017-ben elindított „A játék összeköt!” elnevezésű programja keretében. A közösségi tér ünnepélyes megnyitóját december 2-án rendezték a Kastély-tér mögött.
A vízi világot és természetet idézi a Szerencsejáték Zrt. által épített legújabb befogadó játszótér. „A játék összeköt!” játszótérépítési program nyomán az elmúlt nyolc évben a cég országszerte már közel 40 inkluzív közösségi tér építéséhez járult hozzá. Az Öreg-tó természeti értékeinek figyelembevételével, az örökségvédelmi területek szabályozását betartva épült meg a program keretében létesített 38. játszótér, melynek tervezési folyamatát városunk oldaláról Markos Anikó építész koordinálta. A tervezők a vízi világot választották a fő tematikának, a visszafogott színvilágú, természeti környezetbe illeszkedő tér játékelemein ezért megjelennek a vízi és vízparti élőlények, köztük egy szitakötőt formázó háromállású extra hintaállvány, egy horgász házikó, és a természetet idéző panellabirintus.
Brenkus Krisztián, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója a programmal kapcsolatosan úgy nyilatkozott: – Büszkék vagyunk, arra, hogy a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügyét ezeken a befogadó játszótereken keresztül egyre többen ismerik meg. A befogadó játszóterek számának növekedése egyre több gyermek és szülő számára jelent lehetőséget az akadályok nélküli felhőtlen, közös játékélmény átélésére, hiszen itt nincs olyan, hogy ők, meg mi, itt gyermekek vannak.
A Szerencsejáték Zrt. 2017 óta épít befogadó játszótereket azzal a céllal, hogy már gyerekkorban segítse a befogadó szemlélet kialakulását, és lebontsa a láthatatlan társadalmi korlátokat. Komárom-Esztergom vármegyében a tatai a második ilyen típusú játszótér, négy évvel ezelőtt Esztergomban épült hasonló. Bencsik János országgyűlési képviselő a december 2-i átadóünnepségen elmondta: – Tata egy igazi befogadó város, mely egyaránt fontosnak tartja a természeti és épített örökség megőrzését, továbbá az eltérő élethelyzetben – köztük a fogyatékossággal – élők elfogadását, és a róluk történő gondoskodást. Ez a közösségi háló most egy újabb elemmel bővülhet, s a Szerencsejáték Zrt. felajánlásának köszönhetően már nemcsak az Öreg-tó tóvárosi oldalán, hanem a túloldalon is várja a családokat egy korszerű és biztonságos játszótér.
Tatán közel 30 játszótér található. 2019-ben TOP pályázati forrásból újult meg az Építők parkja, ahol kiépítettek egy öntött gumiburkolatos gyermek- és egy kamaszjátszóteret, 2021-ben a park területén épült meg a kerékpárral, gördeszkával és görkorcsolyával is használható városi pumptrack pálya, 2020 nyarán teljesen megújult a belváros egyik kedvelt játszótere a Keszthelyi utcán, 2021-ben új, biztonságos gumiburkolatot kapott a Jázmin Iskola udvarán lévő Máltai Játszókert, s ugyanabban az évben közel 400 négyzetméteren kapott modern gumiburkolatot a Bartók Béla Óvoda udvara is. 2022-ben avatták fel az Új úti Iskola új, korszerű játszóterét, 2023-ban pedig áthelyezték és korszerűsítették az Új úti tömböknél található játszóteret. Az Öreg-tó partja ideális helyszínt nyújt a legújabb fejlesztésnek, mellyel kapcsolatban Michl József polgármester úgy nyilatkozott: – 2008-ban jött létre a Gyermekbarát Programunk, melyben olyan irányvonalat határoztunk meg, ami támogatja a fiatalokat mindennapjaikban, az ismeretszerzésben, a tehetséggondozásban és a kikapcsolódásban is. Több, mint 20 éve működik a tatai diákönkormányzat, mely évente közel 100 programot szervez, emellett külön figyelmet fordítunk a gyermekek korai fejlesztésére, és a sajátos nevelési igényű gyerekekre. A városvezető hozzátette: – Az új befogadó játszótér tovább bővíti a lehetőségeinket, és a tataiak nevében is hálásan köszönöm ezt a szép beruházást, amit hamarosan egy újabb követhet, a játszótért melletti területre ugyanis az önkormányzat egy szabadtéri sporteszközökből álló parkot tervez.
Az inkluzív játszótér átadóján elhangzott, hogy a beruházás a Nagykarácsony sorsjegyek bevételéből valósult meg. A játszótér kialakításának több folyamata, a tereprendezés, a növényültetés, a régi játékeszközök elbontása, valamint a fák és cserjék metszése az önkormányzat és a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. közreműködésével zajlott.
Tata legújabb játszóterét Fördős-Hódy Erzsébet rehabilitációs szakmérnök és Papp Mihály tapasztalati szakértő mutatta be, az eseményen részt vett a „Játék összeköt!” kezdeményezés támogatója, Drávucz Rita világ és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, aki érintett szülőként segíti a fogyatékossággal élők minél szélesebb körű integrációját. A programhoz kapcsolódó további információkról a https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.




















































