„Csak az a nemzet marad meg, amely nem felejt…” – Április 12. a Felvidékről kitelepítettek emléknapja

Április 12-én, a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést Tata Város Önkormányzata a Mindszenty téren található szőgyéni emlékkeresztnél.

2012. decemberében nyilvánította az Országgyűlés április 12-ét emléknappá, hogy méltó módon emlékezzen meg a Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, kitelepített magyarságról. Az önkormányzat azóta évről-évre tisztelettel adózik mindazoknak a felvidéki magyaroknak, akik állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve, kemény akarással otthont teremtettek maguknak, valamint azoknak, akiket csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

Méri Szabolcs, Szőgyén polgármestere a tatai eseményen elmondta: – Az emlékezés napja nem csupán a múlt felidézése miatt fontos, hanem azért is, mert az emlékezés a nemzeti öntudat tűzhelye. Azé a lángé, mely melegen tartja a magyarság szívét, még akkor is, ha a történelem olykor fagyos, igazságtalan és kegyetlen volt velünk szemben. Nem szabad elfelejtenünk, mi történt, mert csak az a nemzet marad meg, amely nem felejt, amely tiszteli ősei szenvedéseit, és tanul is belőlük. Az emlékezés pedig ma már nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is egy olyan világban, ahol a közös múlt helyét sokszor gyorsan feledhető hírek és felszínes ünnepek veszik át. Méri Szabolcs kiemelte: – Kedves tatai barátaink! Nem győzöm elégszer megköszönni, és hálámat kifejezni azért a testvéri kézért, amelyet a történelem viharos napjaiban nyújtottak felénk. Köszönjük, hogy akkor, amikor sokan elfordultak tőlünk, önök felénk fordultak, befogadták az otthonaikból eltaszítottakat, segítettek új otthonra és közösségre találni nekik. Ez a nap önökről is szól, a segítőkről, a befogadókról, a testvéreinkről, és arra hív minket, hogy folytassuk a megmaradás harcát, hogy tovább építsük, megtartsuk és gyermekeinknek is átadjuk a szülőföldünket.

1947. április 12-én megkezdték a felvidéki magyarság Magyarországra való kitelepítését. A Szlovákiába önként áttelepült 60 ezer szlovákkal szemben 77 ezer magyar volt kénytelen elhagyni otthonát. A felvidéki magyarság kitelepítése 1948. december 22-ig tartott. A lakosságcsere keretében, illetve az ezt megelőzően végrehajtott kitoloncolások következtében közel 90 ezer magyar hagyta el szülőföldjét.

Szőgyénből 135 családot telepítettek át Magyarországra. E családok jelentős része Tata környékére került, s közülük sokan beköltöztek az újhegyi városrészbe. A rendszerváltást követően megalakult, első szabadon választott tatai önkormányzati képviselő-testület 1992-ben az Újhegy egyik utcájának a Szőgyéni utca nevet adta. 1995-ben Szőgyén Község Önkormányzata Nágel Dezső polgármester vezetésével megszervezte a kitelepítettek első találkozóját. Az egykori kitelepítettek megkeresésében Tata Város Önkormányzata is közreműködött. 1997-ben Szőgyén község és Tata városa hivatalos testvértelepülési kapcsolatot kötött. 2015. június 4-én Tata önkormányzata – Szőgyén önkormányzatának közreműködésével, Baracska Árpád és Smídt Róbert munkájával – keresztet állított az 1947-48-ban elűzöttek szenvedéseire emlékezve. A kereszten függő korpusz eredetijét a Méry család menekítette át a határon, s a 18. században készült alkotást felajánlotta a városnak. 2015. júliusában Szőgyénben felavatták a tatai a kereszt ikerpárját.

Michl József, Tata polgármestere az emlékmű előtt beszédében így fogalmazott: – A halál nem az élet, hanem a születés ellentéte. Az élet halhatatlan, bármit is tesznek vele újra és újra teremtődik. Akár a teremtésben, akár az evolúcióban vagy másban hiszünk is, az élet elpusztíthatatlan valóságát folyamatosan tapasztalhatjuk. Jézus feltámadásával a halál kikerült a középpontból és helyére az élet került. Akkor, amikor egy-egy szomorú történelmi eseményre kell emlékeznünk, és a bennünket rugdosó, szétverő nagyhatalmak erejének fitogtatására kell visszagondolnunk, akkor újra és újra abban kell megerősödnünk, hogy nincsen halál a nemzetek életében sem. A Mindszenty téri korpusz is emlékeztet bennünket arra, hogy van feltámadás, akkor is, ha a környezetünk, ez a világ most egész másban gondolkodik. Isten segítsen minket abban, hogy el ne engedjük egymás kezét, s így erősíthessük meg, hogy él a Kárpát-haza, és van feltámadás.

A megemlékezésen közreműködött Michl-Perczell Anita, a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskola diákjai: Gubík Dorina és Sindler Luca énekesek, Fekete Liana, Sas Boglárka és Surányi Lilien hegedűsök, valamint Alt István tanító úr, továbbá Berényi Kornélia versmondó, Leboc Szabolcs hagyományőrző Szőgyénből, és Solecki Szilárd klarinétművész, a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

Az eseményt követően délután a tatai Est Moziban mutatták be a „Hancsovszky” című filmet. Az alkotás egy tornaljai gimnazista kalandos történetén keresztül eleveníti fel Csehszlovákia egyik legsötétebb időszakát. Hancsovszky Béla a magyarellenes csehszlovák intézkedések elleni tiltakozásként robbantotta fel 1945 nyarán a tornaljai csendőrőrs épületét. A népbíróság, amely a hatalom szándékai szerint az ő személyén keresztül akart példát statuálni bármiféle magyar ellenállással szemben, halálra ítélte a 19 éves fiút. Ő azonban Magyarországra szökött az ítélet végrehajtása elől. A Hancsovszky több nemzetközi filmfesztiválon sikerrel szerepelt. Hivatalos bemutatója 2024. szeptemberében volt Észak-Komáromban, Magyarországon először április 12-én Tatán tekinthette meg a közönség.