Csomópont építés is zajlik az M1-es autópálya bővítéssel érintett szakaszán
Jól halad a munka az M1-es autópályán Biatorbágynál is, ahol teljesen új nyomvonalú és kialakítású csomópont létesül – írja legfrissebb tájékoztatójában az MKIF Zrt. az M1-es autópálya bővítési munkálataival kapcsolatban.
Itt eddig csak Budapest felé lehetett felhajtani, de most egy teljes értékű csomópont épül – mely miután elkészült, Budapest és Győr irányba is lehetővé teszi már a fel- és lehajtást. Az építkezés során külön nyomvonalon, az 1 sz. főút mentén új kerékpárút-szakaszt is kialakítanak. Az új csomópont elkészülte után lehetőség lesz a lehajtásra és a felhajtásra is minden irányba. A helyszínen jelenleg egyszerre zajlik a földmunka, a vízelvezető rendszer korszerűsítése, a töltésszélesítés és a hídépítési munkálat a területen. Az aktuális tájékoztatás hangsúlyozza, hogy a Budapest felé vezető felhajtóágat a tervek szerint május végéig átadják a forgalomnak, addig alternatív útvonalat kell választaniuk az erre közlekedőknek.
Januárban 89 helyszínen dolgoztak a bővítendő szakaszokon. A télies időjárás, a sok hó és csapadék, valamint a kemény fagyok ellenére naponta 1500-an dolgoznak folyamatosan a főpálya mellett közvetlenül, és a háttérben, az M1 bővítendő szakaszán. Útépítési munkákat 23, ideiglenes forgalomtechnikai feladatokat 7, hídépítési munkát 53, míg vízépítési munkákat 4, környezetvédelmi létesítményekkel kapcsolatos feladatokat pedig 2 helyen végeztek. Ezek egy része olyan feladat, amelyet a főpályáról nem feltétlenül láthatnak mindig a közlekedők, de fontos elvégezni, hogy a bővítés következő fázisai elindulhassanak.
A forgalmi rend változásairól, a zárásokról, a megszokott módon minden alkalommal tájékoztatást adnak abban az információs csoportban, amihez bárki szabadon csatlakozhat az alábbi linken keresztül:
https://www.messenger.com/channel/mkifzrt
(Információ és fotók: MKIF Zrt. – Az ország útja FB oldal.)


