Dr. Túri Róbertet köszöntöttük
Rubindiplomás lett dr. Túri Róbert, a Jávorka Iskola egykori pedagógusa, akinek Michl József polgármester adta át október 12-én délelőtt a diploma megszerzése után 70 évvel járó díszoklevelet.
Dr. Túri Róbert 22 évesen kezdett el tanítani, s 61 évesen ment nyugdíjba. A kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban és még abban az évben megkezdte főiskolai tanulmányait magyar szakon a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán. Főiskolai tanulmányait 1955-ben fejezte be, mivel a pesti főiskola megszűnt, az államvizsgát Szegeden teljesítette, 1970-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán elvégezte a magyar nyelv és irodalom szakot, s 1977-ben bölcsészdoktori címet szerzett.
Az 1955/56-os tanévtől, a Kerékteleki Általános Iskolában kezdett dolgozni, tanított a kisbéri gimnáziumban, az 1979/80 -as tanévtől nyugdíjazásáig pedig a Jávorka Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskolában, emellett óraadóként az Eötvös József Gimnáziumban.
Magyartanárként az anyanyelv és az irodalom megszerettetését tűzte ki célul, több tanítványa jutott el tanulmányi versenyek megyei és országos döntőjéig. Diákjaival néprajzi, nyelvjárási adatgyűjtést is végzett, különféle tudományos munkák fűződnek nevéhez, melyek kiadványokban, szakfolyóiratokban jelentek meg.
Számtalan elismerés, kitüntetés tulajdonosa, például 1982-ben lett Kiváló Pedagógus, 1986-ban Kiváló Nevelőmunkáért kitüntetést kapott. Az önkormányzat 2014-ben Tata Városáért Kitüntetés arany fokozatát adományozta Dr. Túri Róbertnek, a megye néprajzi értékeinek megmentése érdekében kifejtett munkássága, valamint a kereszténység társadalmi és kulturális értékeinek feltárásáért és megismertetéséért végzett tevékenysége elismeréseképpen.
Diákjai és kollégái körében is elismert, szeretett és nagyrabecsült pedagógus volt, rubindiplomájához szívből gratulálunk!


