Egy éve kezdődtek meg az M1-es bővítésének főpályát érintő munkálatai

Egy éve kezdődtek az M1-es autópálya bővítésének főpályát érintő munkálatai, az előkészítő munkák pedig már 2024. szeptemberében, tehát két éve elindultak – adott tájékoztatást közösségi oldalán az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az M1-es autópálya bővítésével kapcsolatosan.

Mint írják, a munkálatok megkezdése óta, az M1 most bővítés alatt álló 78 km-es szakaszán eddig több, mint 3 millió tonna (~1,6 millió köbméter) anyagot mozgattak meg. Ennyi földdel, töltésanyaggal 210 focipályát lehetne beborítani 1 méter magasan.

Arról, hogy hogyan néz ki a pálya a levegőből az M0-Bicske közti szakaszon, egy új videófelvételt tettek közé, így válik láthatóvá, mekkora munka valójában az M1-es autópálya bővítése – a kiszélesedő főpálya közelében és a pályától távolabb is.

Egy éve indult a 13 nyelvű, dedikáltan az M1 bővítéséről szóló aloldal, melyen minden a pályával kapcsolatos információ elérhető. Folyamatosan frissítik a térképeket, a keresztező utak, a pihenőhelyek, csomópontok elérhetőségét, de a 2-3 kilométerenként kialakított vészhelyzeti leállóöblök GPS koordinátái is megtalálhatóak az oldalon, illetve az is, hogy mi a teendő baleset/műszaki hiba esetén. Az elmúlt egy évben 2 millió utazót értek el az MKIF M1 bővítési projektoldalával, ez idő alatt az érdeklődök -Magyarországról és Közép-Európából- 8 millió alkalommal találkoztak az online térben a többnyelvű honlappal: https://development.mkif.hu/m1

Az M1-es autópálya fejlesztése nem egyszerű sávbővítés, a teljes pálya forgalom mellett történő elbontását és gyakorlatilag egy új pálya építését jelenti. A rendszerszintű fejlesztés során:

🔹4 új különszintű csomópont építése mellett,

🔹11 már meglévő csomópontot korszerűsítenek,

🔹72 meglévő alul-, és felüljárót építenek át, hogy megfeleljenek az új keresztmetszeti követelményeknek. A kiszélesített pálya ezek alatt vagy felett egyszerűen nem férne el,

🔹 6 komplex pihenőhelyet teljesen átépítenek, a többi pihenőhelyet bővítik és modernizálják,

🔹 mintegy 300 új kamionparkolót alakítanak ki, és mellette a családbarát pihenői átalakítások is elkészülnek,

🔹 2 mérnökségi telepet bővítenek, korszerűsítenek (Bicske, Komárom),

🔹 7 szintbeni alcsomópontot korszerű, körforgalmi csomópontokká alakítanak át,

🔹 korszerű vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki,

🔹 jelentősen növelik a zajvédő falak hosszát és azok magasságát is, 9-szer hosszabb szakaszon és 12-szer nagyobb felületen lesznek zajvédő falak.

A videó itt érhető el:

https://www.facebook.com/reel/1138809048827946

(Videó, fotó és információ: MKIF Zrt. – Az ország útja FB oldal.)