Elhunyt Dinga László

Elhunyt Dinga László, a Fazekas Iskola nyugalmazott igazgatója, Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének egykori tagja.

Dinga László 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán szerezte biológia, földrajz, mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok szakos általános iskolai tanári diplomáját. Pedagógusi pályáját a Fazekas utcai Általános Iskolában kezdte, majd a Vaszary Iskolában folytatta. 1970-től a TIT természettudományi szaktitkáraként dolgozott. 1990. augusztus 15-én választották az 1. számú Általános Iskola igazgatójává. Folyamatosan kereste az új kihívásokat, mindennapi feladatai mellett fontos volt számára nemzetünk, környezetünk értékeinek megismertetése, védelme és a művészetoktatás. A természettudományok szerelmeseként működtette a Csillagvizsgálót, ahol oktatta is az égi tudományokat. Rendkívül sokoldalú ember volt, többek között megalakította a tatai cserkészcsapatot, tánccsoportot hozott létre, csillagász szakkört vezetett, testvériskolai megállapodásokat kötött, és nevéhez fűződött az „Iskola a Gyermekekért Alapítvány” létrejötte is. A Fazekas Utcai Ének-zenei Általános Iskola és Művészeti Alapiskola igazgatójaként fejezte be pedagógusi pályáját 2005-ben. Kollégái, tanítványai és a szülők is szigorú, de következetes pedagógusként ismerték, és szerették.

Dinga László két cikluson át, 2006-tól és 2010-től volt Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének tagja (FIDESZ-KDNP), 2014-től pedig a Humán és Ügyrendi Bizottság tagjaként dolgozott városunkért, emellett 2014 és 2019 között elnöke volt a Települési Értéktár Bizottságnak. Az aranydiplomájának átvétele alkalmából adott interjújában úgy fogalmazott: „Bár a Felvidék szülötte vagyok, mégis Tatát tekintem életem meghatározó városának.”

Köszönjük mindazt, amit életében a gyermekekért, a tatai művészetoktatásért, a sportért, az ismeretterjesztésért, városunk értékeinek felkutatásáért és megőrzéséért tett. Isten nyugosztalja!

Tata Város Önkormányzata mély részvéttel osztozik a család fájdalmában.