Elhunyt Simon Csabáné

Elhunyt Simon Csabáné, a Tatai Geszti Óvoda egykori vezetője.

Irma nénitől intézménye, az óvodapedagógusok és munkatársak közössége az alábbi sorokkal búcsúzik:

„Gyermekkertből az angyalok kertjébe”

Vannak olyan pedagógusok, akik munkájukban, családi életükben, és a közösségért végzett szolgálatukban példaképeink. Ilyen óvodapedagógus – óvodavezető volt Simon Csabáné, mindenki Irma nénije.

1948-ban született Szeghalmon. A Szarvasi Óvónőképző Intézetben szerzett felsőfokú diplomát 1968-ban, majd a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskolán folytatta tanulmányait vezető óvodapedagógus szakon. Negyven évet töltött el óvodapedagógusként, ebből 28 évig, a nyugdíjazásáig vezette a Tatai Geszti Óvodát. Tevékeny életút állt mögötte, számos óvodai rendezvény kötődik nevéhez. Nagy szerepe volt a városi óvodapedagógiai napok megszervezésében, a kistérségi óvodapedagógus találkozók és szakmai napok, továbbképzések lebonyolításában. Nemcsak a városi, hanem az országos szakmai, óvodapedagógusi közösségeknek is aktív tagja volt. Megalakulása óta vezetőként munkálkodott a Magyar Óvodapedagógiai Egyesületben.

Mi mégis most emberi oldalára emlékezünk. A mindig mosolygós Irma nénire, akinek szívügye volt, hogy jó közösséget építsen, és a munkatársai örömmel nyitogassák reggelente az óvoda kapuját. Hiszen csak boldog, kiegyensúlyozott óvónő tud boldog gyermekeket nevelni.

Mind a gyermekek, mind a kollégái testi-lelki épülését szem előtt tartotta. Ennek érdekében szervezte a közösségépítő programokat, továbbképzéseket, melyeknek maga is aktív résztvevője volt. A megszerzett tudását pedig továbbadta, beleépítette a mindennapi életbe.

A Geszti Óvoda volt a második otthona. Az ő munkássága alatt újulhatott meg az udvar fa játékeszközökkel, készülhetett el a sószoba. Számtalan vidám programon keresztül jutottak a kisgyermekek életre szóló élményekhez. Pozitív életszemléletét humorának köszönhette.

Brunszvik Teréz gyermekkertet alapított, Irma néni ezt gondozta, ápolta. Most pedig az angyalok kertjébe költözött, hogy onnan vigyázza mindennapjainkat.

 

Simon Csabáné városunk életében is nagy szerepet vállalt. 1990-től a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Tatai Körének vezetőjeként több továbbképzést, előadást szervezett, ami a pedagógusok, valamint a technikai dolgozók munkáját is nagymértékben segítette. 1999-től az Óvodavezetők munkaközösségének vezetőjeként is sokat tett az óvodákért. 1994-től a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület országos elnökségi tagjaként is gyakran felszólalt az óvodákban dolgozók érdekeiért, 2002-ben kiemelkedő szakmai munkájáért az Oktatási Minisztérium Brunszvik Teréz díjjal tüntette ki.

Simon Csabánét Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2008-ban Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesítette, az oktatás-nevelés területén végzett kiemelkedő óvodapedagógiai és szervező tevékenységéért, magas szakmai színvonalú munkássága elismeréseképpen.

Tata Város Önkormányzata és a Tatai Geszti Óvoda közössége fájó szívvel búcsúzik tőle, és mély részvéttel osztozik a család fájdalmában.

Isten nyugosztalja!