Elhunyt Varga Istvánné
2022. január 22-én elhunyt Varga Istvánné, az Eötvös József Gimnázium volt tanára, a Tatai Szt. Márton Kamarakórus alapítója és vezetője.
Varga Istvánné több főiskolát is végzett, tanári diplomáját az ELTE Bölcsészkarán szerezte kitüntetéssel. 1981-ben kezdett tanítani az Eötvös József Gimnáziumban. Több évtizedes tanári-, kulturális-, közéleti- és írói munkájával ismertséget és sok elismerést szerzett Tatának. Nyugdíjba vonulása alkalmából „Pedagógus szolgálati emlékérmet” kapott sokrétű, igényes, sikeres pedagógusi munkája elismeréseként. A Tatai Szent Márton Kamarakórus vezetője volt, emellett idegenvezetői és tolmácsolási tevékenysége nyomán igen sok hazai és külföldi látogató ismerte meg Tatát és környékét. A magyar nemzettudat elkötelezett ápolójaként könyvet írt hazánk különleges templomáról, a Budapesti Sziklatemplomról, amely megjelent német és angol nyelven is, ő a szerzője a nagysikerű „Tata más szemmel” című könyvnek és a város iránt érdeklődőket segítő „Tatai séták” című kiadványnak is. „Tata lépten-nyomon” címmel 2010-ben könyvet írt városunkról, segítve a tatai diákok városismereti tanulmányait. Az ország számos településére és külföldre is eljutott a könyv és annak híre. Négy kötetnyi feladatgyűjtemény is tartozik a kiadványhoz, melyekben több száz érdekes, gondolkodásra serkentő feladat segíti a diákok tanulását.
2013-ban munkásságáért Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete Tata Városáért kitüntetés ezüst fokozatában részesítette.
Varga Istvánnétól gyászmisén búcsúznak a Szent Kereszt Plébániatemplomban 2022. január 28-án 12:00 órakor. Végső nyugalomra szűk családi körben helyezik el.
Tata Város Önkormányzata mély részvéttel osztozik a család fájdalmában.
Isten nyugosztalja!