Elmarad a hétvégére tervezett Gerecse 50

Az állatállományt fenyegető járvány terjedésének megakadályozása érdekében kedden született kormányzati döntés szerint az április 12-re tervezett nagy létszámú rendezvény sajnos nem tartható meg – olvasható a rendezvény hivatalos weboldalán.

Mivel a Gerecse turistaútjain egyszerre nyolcezer ember túrázna az ország minden tájáról, sőt külföldről is, jelentősen megnőhetne a páros ujjú patásokra nézve halálos vírus be- és kihurcolásának veszélye. Az állategészségügyi operatív törzs ezért április 8-án úgy döntött, el kell halasztani a túrát, mert a távok útvonala a veszélyeztetett területek szélénél vezet – mondta el Nagy István agrárminiszter a testület ülését követő mosonmagyaróvári sajtótájékoztatón.

Az esemény szervezői a gerecse50.hu oldalon úgy fogalmaznak: – A vaddisznókat fenyegető sertéspestis terjedésének megakadályozására egyébként is bakancsfertőtlenítő szőnyegeket helyeztünk volna ki a rajt- és célvonalra, de a kötelező érvényű határozat fényében nincs más választásunk, mint lefújni a jelentős logisztikai és infrastrukturális igényekkel bíró, már szinte teljes egészében előkészített rendezvényt.

A tájékoztatásból az is kiderül, hogy nem törlik az idei teljesítménytúrát, csak egy másik időpontra ütemezik át.