Előttünk pergett a jövő a tehetséggálán

Tata 2019-ben nyerte el a Tehetségbarát Önkormányzat címet, s azóta minden év tavaszán fókuszba kerülnek városunkban a tehetségek. Április 19-én negyedik alkalommal szervezte meg Tata Város Önkormányzata és Tata Város Diákönkormányzata a Városi Tehetséggálát, melynek a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központ adott otthont. Az eseményen 130 fiatal 16 produkcióban mutatkozott be. A kétórás műsorfolyamban a jövőt láthatták a nézők a színpadon: megannyi fantasztikus tehetséget zenében, táncban, mozgásban és énekben.

A gála programjában felléptek a Fazekas, a Vaszary, a Színes és a Talentum iskolák diákjai, valamint a Kenderke, a Villám Kulturális Egyesület, a Pötörke, és a Peron Tehetségközpont növendékei. Színpadi produkcióval készült az Eötvös Gimnázium, a Református Gimnázium és a Menner Bernát Zeneiskola is. A színpadon szerepelt: Hadobás Zorka, Nagy Kinga, Elekes Fanni, Jocha Áron, az AnnaBarni duó, Tóth Anna, Mózes Sára, Mózes János, a Vaszary Kórus, a Pötörke Ének és Táncegyüttes, a Kodály Kórus és Band, a Villám Kulturális, Művészeti Sport és Táncegyesület előadói, a Rope Skipping Team, a Cincogók citeraduó, a Madarak modern tánccsoport. (A Villám Táncegyesület előadói a hétvégén Pápán is jártak a Magyar Látványtánc Sportszövetség versenyén, és mindannyian arany minősítéssel tértek haza.)

A fiatalokat három tagú zsűri – Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, Szénási Edina és Rigó Balázs – inspirálta a délelőtt folyamán. A tehetséggála tovább erősítette az intézmények közötti jó kapcsolatot, a szakembereket pedig arra ösztönözte, hogy még újabb és jobb együttműködéseket hozzanak létre, a jövőben is segítsék a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, a tehetséggondozó szervezetekkel is példamutató együttműködést folytatva.

Rigó Balázs alpolgármester a helyszínen elmondta: – Fontos köszönetet mondanunk azoknak a pedagógusoknak, felkészítőknek, akik a gyerekekkel dolgoznak, hiszen az ő munkájuk elismerése is minden ilyen alkalom, amikor bemutatják a produkciókat. Köszönettel tartozunk a szülőknek, mentoroknak, akik támogatják és bátorítják a folyamatos munkát és fejlődést.

A gála végén oklevelet és kis ajándékot kaptak a fellépők, és remélhetőleg jó inspirációkat szereztek a hosszú és sikeres művészeti munkához.

(Cserteg István írása)