Eredményes évet zárt a tatai horgászegyesület

A Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület február 3-án tartotta éves közgyűlését az edzőtábor konferenciatermében.

Az eseményen Michl József polgármester mondott köszöntőt majd az egyesület vezetősége számolt be az elmúlt esztendő eredményeiről, a megoldásra váró feladatokról és a jövőbeli tervekről. Berena Béla elnöki összefoglalójában számos témát érintett, és a találkozón a tagságnak is lehetősége nyílt az észrevételek, javaslatok megfogalmazására.

A Tatai Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület városunk egyik legrégebben működő és az egyik legnagyobb civil szervezete, melynek teljes taglétszáma jelenleg 453 fő. Az elmúlt évben a közösség egy újabb aktív, és sok tekintetben sikeres időszakot élt meg. Többek között bevezették a hazai horgászsport egészére kiterjedő új informatikai rendszert, csatlakozva a központi adatbázishoz valamint az Időszakos Területi Jegyek (napijegyek) elektronikus értékesítési rendszeréhez. A korábbi értékesítési pontok megtartása mellett újabb viszonteladó bevonásával szélesítették az offline értékesítést. Az egyesület rendszeresen szervezett az év folyamán versenyeket, haltelepítésre pedig nyolc alkalommal került sor, a Cseke-tóba összesen 9365 kg hal került.

2023-ban is kiemelkedett az egyesület társadalmi szerepvállalása, és aktív partneri együttműködése. A szervezet többek között részt vállalt a Bor és Halünnep valamint az Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál lebonyolításában, és az év folyamán jó példával járt elöl a  környezeti értékeink megóvása érdekében zajló tevékenységekben is. Berena Béla vezetésével az egyesület több tagja csatlakozott a „Csekén otthon” kezdeményezéshez, melynek köszönhetően már több alkalommal részt vettek az Angolkertben, elsősorban a Cseke-tó partján végzett önkéntes tereprendező és városszépítő munkában.

Országosan közel félmillió horgászt érint, hogy a 2018-ban és a 2019-ben kiváltott kártyák érvényessége január 31-én lejárt. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a horgászkártya 2024-től már állami horgászokmány, ezért is kiemelten fontos a mögötte lévő adatok megújítása. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) összekapcsolta a horgászszövetségi szakrendszert (HORINFO) a Belügyminisztérium által felügyelt központi személyi adat- és lakcímnyilvántartó adatbázissal. Ennek segítségével január 1-től bevezették a magyar állampolgárságú horgászok automatizált adategyeztetését, amely a rendszerbe bekerülő új horgászok esetében a regisztrációkor, a lejárt kártyával rendelkezők esetében az okmány megújításakor, illetve a 2024. év egészére érvényes kártya esetében az új állami horgászjegy kiváltásakor történik meg. A témáról részletesen olvashatnak a tata.hu oldalon is: https://tata.hu/felmillio-horgaszkartya-ervenyessege-jar-le-januarban/