Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Tatán is énekel az ország…..

2023.05.01. @ 10:00 - 11:00

Idén ismét Tata ad otthont az „Énekel az ország” program kórustáborának, melynek közel 700 résztvevője április 29. és május 1. között városunkban találkozik és próbál.

Az „Énekel az ország” projektet először 2006-ban rendezték meg. Az ország minden tájáról érkező énekesek és énekkarok a programban lehetőséget kapnak arra, hogy – egy közös kórustábort követően – a Művészetek Palotája színpadán, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben mutassák be a zeneirodalom kiemelkedő oratóriumainak egyikét. A koncertet minden esztendőben egy féléves felkészülési időszak előzi meg, amelynek záróakkordja egy három napos kórustábor, ezt a kórustábor rendezik Tatán, 2010 után már második alkalommal. A tábornak évente más és más vidéki város ad helyet, s ez tulajdonképpen egy intenzív próbafolyamat, ahol a kórusok együtt gyakorolják az előzőleg megtanult műveket. A kórustábor és a rendezvény művészeti vezetője Hollerung Gábor, a kórusok zenei partnere pedig a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar.

Az „Énekel az ország” idei nagykoncertjét május 7-én rendezik majd Budapesten, ahol a kórusok Verdi: Requiem című művét fogják előadni.

A három napos tatai kórustábor a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban zártkörű lesz, azonban a közel 700 tagot számláló országos egyesített kórus  nyilvánosan is bemutatkozik a tatai közönségnek: május elsején délelőtt 10:00 órától a Kossuth téren énekelnek majd, rossz idő esetén a sportcsarnokban hallhatjuk őket. A nyilvános próbára szeretettel várják a szervezők a zeneszerető érdeklődőket!

 

Details

Date:
2023.05.01.
Time:
10:00 - 11:00

Venue

Kossuth tér