Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja
Február 25. a Kommunizmus áldozatainak emléknapja, melynek alkalmából a Hősök terén, a kommunista diktatúra áldozatainak emléktáblájánál helyeztek el koszorút az önkormányzat szervezésében.
Az emléknapról az Országgyűlés 2000. júniusában elfogadott határozata döntött. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták majd a Szovjetunióba hurcolták. Közel kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban, majd szabadon engedése után, 1959-ben, 51 évesen hunyt el. Letartóztatása és fogva tartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta a rendszer ellen fordulókat.
A kommunizmus becslések szerint világszerte több mint százmillió áldozatot követelt, Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az egy milliót. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborokban, kivégzések által, de jóval több azoknak a száma, akiket a diktatúra a hétköznapokban testileg és lelkileg kínzott, megnyomorított. Az önkormányzat február 25-én minden évben megemlékezést szervez, ezzel kapcsolatban Michl József polgármester úgy nyilatkozott: – Tata is számos szempontból megszenvedte a kommunizmust, és annak utóhatásait, többek között ezért sem engedhetjük meg, hogy ne hívjuk fel erre a napra minden évben a figyelmet, és a gyerekeinknek, unokáinknak is mesélnünk kell a kommunista rendszerről. Ezt az időszakot, s az ebben elkövetett rémtetteket örökké fel kell emlegetnünk, hogy soha többé ne legyen a világon kommunizmus.
Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. a Kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából évek óta egy-egy filmvetítéssel emlékezik, idén február 25-én a „Romzsa Tódor” című filmet vetítették az Est Moziban. A film Romzsa Tódor fiatal kárpátaljai görögkatolikus püspök életét és vértanúságát mutatja be. Idén januárban érkezett a hazai mozikba az életrajzi film, amely a XX. századi keresztényüldözés egyik legismertebb magyar mártírjának életútját tárja a nézők elé. Az alkotásról a Romzsa Tódor Görögkatolikus Diákotthon weboldala a következőképpen ír:
„A Bokor Attila rendezésében elkészült alkotás nem pusztán történelmi tablóként, hanem az emberi méltóság, az igazság melletti kiállás és a hit erejének példázataként született meg. A kárpátaljai görögkatolikus püspök, Romzsa Tódor a teológiai tanulmányait Rómában végezte, majd hazatérve papi szolgálatot vállalt. 1944-ben, mindössze 33 évesen nevezték ki püspökké. Nem sokkal később a Kárpátaljára bevonuló szovjet hadsereg azt követelte tőle, hogy a görögkatolikus egyház csatlakozzék az ortodox orosz egyházhoz. Ezt Romzsa elutasította, amire válaszul 1947. október 27-én – Hruscsov kérésére, Sztálin engedélyével – merényletet kíséreltek meg ellene. A kórházban lábadozó, súlyosan sebesült fiatal püspök ott sem lehetett biztonságban. Takarítónőnek álcázott KGB-ügynök jutott be hozzá, aki halálos adag mérget, kuráre injekciót adott be neki. Romzsa Tódor 1947. november 1-jén halt meg Munkácson, de emléke máig él. 2001-ben, II. János Pál pápa avatta boldoggá. Ferenc pápa pedig utolsó magyarországi látogatásakor, a hívőkhöz intézett beszédében Romzsát a hűség örök példájaként állította a magyarok elé.
Az Est Moziban rendezett ingyenes filmvetítés része volt egy beszélgetés is Makláry Ákos görögkatolikus pappal, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnökével, akit Izing László, a Tatai KÉSZ elnöke kérdezett.
























