Félévzáró koncertet rendeztek a Peron Tehetségközpontban
Félévzáró koncertet rendeztek február 18-án a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központban, ahol a diákok bemutatták, mi mindent tanultak a tanév első felében. A helyszínen elsősorban szülők, családtagok és barátok nyertek betekintést a mögöttünk álló hónapok munkájába, megtöltve a központ nagytermét.
Pap Tibor, a Peron Központ vezetője a koncert előtti köszöntőjében kiemelte: – Nagy öröm mindig az ilyen találkozás, hiszen rengeteg munka van a produkciók mögött. Sok munkát elvégeznek a tanárok és a diákok, de sok munkát fektetnek a sikerbe a szülők is, akik hozzák-viszik a gyerekeket és megbízva bennünk, támogatják a képzésüket. Pap Tibor külön köszönetet mondott a helyszínen Bencsik János országgyűlési képviselőnek és Michl József polgármesternek, amiért négy évvel ezelőtt nyitottan fogadták a tehetségközpont létrehozásának ötletét, és segítették a megvalósítást. Nem tudnánk ezt itt csinálni, ha nem lenne az a háttér, amellyel támogatnak minket ebben a munkában – fogalmazott az intézményvezető.
Tata könnyűzenei tehetséggondozó központja 2019 őszén nyitotta meg kapuit a Piarista Rendház épületében. Városunk legfiatalabb oktatási-kulturális célokat szolgáló intézménye egy olyan nyitott, átjárható kreatív alkotó műhely, amely segít felfedezni a tehetségeket és kiemelten kezeli az egyéni képességek fejlesztését. Megalapításának legfőbb célja az volt, hogy elindítsa régiónkban az intézményesített könnyűzenei oktatást valamint a tehetséggondozást.
A központban zajló munkára utalva Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője a félévzáró koncerten elmondta: – A sikerhez elengedhetetlen a szülők hozzáállása, érdeklődése a könnyűzene iránt, és az a fajta figyelem a gyermekeik felé, amellyel felfedezik a tehetséget. Ha egy gyermek tehetséges és olyan közösségbe kerül, ahol foglalkoznak vele, akkor a tehetségét készségszintre emelve a saját örömén túlmenően másoknak is örömet tud majd szerezni. Bencsik János hozzátette: – Az a fantasztikus ebben a műhelyben, hogy lehetőséget biztosít a közös munkára, a közös játékra és a közös szórakozásra is. Mindez pedig közösséget teremt.
A tatai központban ma több, mint 70 fiatal tanul, s az intézmény számos sikeres projektet valósított meg az elmúlt 3 és fél évben, többek között kompetenciafejlesztést, zeneipari képzéseket, hangszeres workshopokat, előadásokat és a ZeneMánia tábort. A februári félévzáró koncerten 10 produkcióval léptek színpadra a fiatalok és tanáraik, akiket Michl József polgármester is köszöntött. A városvezető kiemelte: – 250 évvel ezelőtt az Esterházy család épített házat a piarista atyáknak, így épült fel a Piarista Rendház, majd egy kis gimnázium, később pedig a mai Eötvös Gimnázium épülete. Mindezt azért tették, hogy a piaristák tanítsák, neveljék a helyi ifjúságot, s ezzel egy olyan pluszt adjanak ennek a városnak, amelyre máig büszkék lehetünk. Folytatásként teljesen természetes módon döntöttünk úgy, hogy ez az épület továbbra is az oktatást és a művészeteket szolgálja, így nagy örömmel adtunk helyet benne a Peron Music Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központnak.
A helyszínen jövő héten újabb izgalmas esemény várja az érdeklődőket, a „Hangszert a kézbe” országjáró könnyűzenei játéktér és ismeretterjesztő sorozat ugyanis ismét Tatára érkezik. Idén február 22. és 24. között ingyenesen lesz látogatható a hangszerkiállítás, valamint számos zenés program.