Filmvetítéssel emlékeztünk a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából

Tata Város Önkormányzata és a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. idén is filmvetítésre várta az érdeklődőket a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából február 27-én.

Az Est Moziban a 90 perc „szabadság” a B-közép és a titkosszolgálat című filmet láthatta a közönség, két vetítés alkalmával. A vetítések előtt a Hősök terén, a kommunista diktatúra áldozatainak emléktáblájánál helyezett el koszorút Michl József polgármester az önkormányzat, és Kiss Tamás, a Történelmi Igazságtétel Bizottság helyi tagozata nevében. Michl József ezt követően az Est Moziban úgy fogalmazott: – Február 25-hez kapcsolódóan Tatán már hosszú évek óta filmvetítésekkel emlékezünk, hiszen a kommunizmus egy olyan történelmi időszakot érintett, amelyről számos személyes visszaemlékezés alapján kaphatunk képet. Bár talán nehéz ma megértenünk, miért is volt olyan tragikus ez az időszak, ha mélyebbre tekintünk, kicsit utána járunk és meghallgatjuk mások emlékeit, nagyon sok információt szerezhetünk a kommunizmus korának valóságáról.

A 90 perc „szabadság” a B-közép és a titkosszolgálat című film a ferencvárosi B-közép és a kommunista diktatúra 1948-1970 közötti küzdelmének történetét dolgozza fel, szurkolói visszaemlékezések és állambiztonsági jelentések bemutatásán keresztül. A vetítést megelőzően Rigó Balázs osztotta meg gondolatait a nézőkkel, a korszak és a sport kapcsolatáról. Tata alpolgármestere többek között beszélt arról, hogy a sport, és kiemelkedően a magyar futball, rendkívüli népszerűségnek örvendett, különösen az 50-es években. Egy-egy mérkőzés hatalmas tömegeket vonzott, kikapcsolódási lehetőséget nyújtott, olyan közösségi teret nyitott, ami örömet okozhatott a szurkolóknak, és emellett a szólás és cselekvési szabadság egyfajta viszonylagos helyszínéül szolgált. Nem véletlen, hogy a futball ellenőrzés alatt tartása fontos volt a politikai hatalomnak, hiszen ezáltal sokakat elérhettek, s a sport kiemelkedő eszközévé válhatott a propagandának.

Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világszerte 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 milliót, de jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra testileg, lelkileg megnyomorított, bántalmazott.