Fontos bejelentést tett Bencsik János – Új sportuszoda épül Tatán
Közel háromszázan vehették át Tata Város Sportdíját február 24-én a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban, ahol a hagyományoknak megfelelően idén is köszöntötték az elmúlt esztendő legeredményesebb sportolóit és felkészítőiket. A helyszínen Bencsik János országgyűlési képviselő bejelentette, jelentős lépéssel folytatódnak a helyi sportfejlesztések, hiszen most már biztos, hogy új sportuszoda épül városunkban.
2022-ben 15 sportegyesület 22 szakosztályának 298 sportolója részesült egyéniben vagy csapatban Tata Város különdíjában, melyet évről-évre azok a sportolók kapnak meg, akik az előző esztendőben Európa Bajnokságon, Világbajnokságon 1.-6. helyezést, vagy Magyar Bajnokságon valamint Diákolimpián 1.-3. helyezést értek el. Az elismerés természetesen a felkészítő szakembereknek is jár.
„Szívből gratulálok mindenkinek a tavalyi esztendőben elért eredményéhez”- kezdte köszöntőjét az eseményen Michl József polgármester, aki beszélt a mögöttünk álló év helyi sportfejlesztéseiről is. A városvezető elmondta: – A pandémia ellenére tovább folytatódtak a sportos fejlesztések Tatán. Megkezdődött a Vaszary János Általános Iskola tornatermének kibővítése, műanyag kézilabdapálya épül a Jávorka Iskola udvarán is állami támogatásból, elkészült a pumptrack pálya az Építők parkjában, gyerekeknek alkalmas helyszínnel bővültek a Cseke ligeti teniszpályák, melyek mellé öltöző-fürdőt és egy klubházat építettek, befejeződött a város második grundpályájának kivitelezése a Kazincbarcikai utcán és a földmunkákkal elindult a TAC nagyméretű, műfüves futballpályájának építése is.
Ugyancsak a tavalyi évben avattak emléktáblát Gróf Esterházy Miksa, a modern magyar sport megteremtőjének tiszteletére a Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban. Gróf Esterházy Miksa honosította meg hazánkban a mai értelemben vett sportéletet, s a Magyar Athletikai Club 1875-ös megalakításával világhódító útjára indította a hazai sportot. Michl József a Sportdíj-átadó ünnepségen mondott külön köszönetet az emléktábla és az ahhoz kapcsolódó kiállítás ötletéért és a megvalósításban játszott kiemelkedő szerepéért Vámosi Lászlónak, az Éremgyűjtők Tatai Szervezete titkárának, aki az elmúlt öt esztendőben folyamatosan írt cikkeket városunk múltbeli és jelenlegi sportéletéről a Tatai Patrióta Magazinba. Vámosi László szakmai munkájáért és a helyi sportéletben betöltött szerepéért vehette át az idei emlékérmet.
A 2021-es esztendő legjobb tatai sporteredményei számokban a következők voltak: Világbajnokságon 2 aranyérem, 1 ezüstérem és 1 bronzérem, míg Európa bajnokságokon 2 aranyérem, 3 ezüstérem és 1 bronzérem született. Világversenyeken tehát tavaly 10 tatai érmet szereztek sportolóink. Magyar Bajnokságokon 67 aranyérem, 71 ezüstérem valamint 76 bronzérem, tehát összesen 214 OB érem került tatai sportegyesületekhez. A diákolimpiákon 3 aranyérmünk és 3 bronzérmünk lett.
A különdíjak átadása előtt Bencsik János országgyűlési képviselő mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy a köszönet most leginkább a szülőknek jár, akik az elmúlt két év tapasztalatait leszűrve mégiscsak egyre bátrabban engedték a gyermekeiket az edzésekre, támogatásukkal hozzásegítve őket az eredményekhez. Bencsik János a díjátadón fontos bejelentést tett, a képviselő ugyanis elmondta: – A magyar kormány pénzügyi keretet biztosított a tatai edzőtábor számára és sikeres közbeszerzési eljárást követően elindulhatott a tényleges kivitelezési, engedélyezési tervek elkészíttetése, ami azt jelenti, hogy az edzőtábor területén megépülhet egy 50 méteres versenymedence egy tanmedencével. Az uszoda úgy lesz kialakítva, hogy a fürdővendégek és az úszásoktatásra járó gyerekek valamint a sportolók közlekedési útvonala teljesen szétválasztott legyen, így a tataiaknak és a sportolóknak is lesz hozzáférése a létesítményhez.
A Güntner Aréna Városi Sportcsarnokban kitüntetett sportolók és felkészítőik idén is egyedi érmet kaptak, mely a Kőfaragó-házat ábrázolja és a Szegedi ÉremVerdében készült. Az eseményen közreműködött Jenei Márta és a Supertrouper duó.