Határozatképtelenség miatt félbeszakadt a képviselő-testület júliusi ülése

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli ülést tartott július 16-án szerdán délután a Városháza dísztermében, ahol 14 napirendi pontban szavaztak volna, azonban az ülés váratlanul félbeszakadt.
A mára tervezett képviselő-testületi ülés többek között olyan napirendi pontokat tartalmazott, mint például a Tatai Rend-ház Nonprofit Kft. és a Peron Music Alapítvány között fennálló bérleti szerződés meghosszabbítása, bérleti szerződés megkötése a Shotokan Kölyöksárkány Sportegyesülettel, vagy a köztemetők üzemeltetéséről szóló kegyeleti közszolgáltatási szerződés. A kitűzött témákban azonban – egy kivételével – nem születtek döntések, mivel időközben a testület több képviselő távozását követően határozatképtelenné vált.
Az eseményről sajtótájékoztatóján Michl József polgármester így nyilatkozott: – A mai napon 12 képviselőből 9-en jelentek meg. Hárman előre jelezték távolmaradásukat, Hörömpöli Éva és Bányai Tihamér jó pár nappal ezelőtt jelezték nekem, hogy nem tudnak itt lenni, Gönczy Mihály képviselő pedig tegnap este fél 8-kor e-mailben értesített távolmaradásáról. Ez nem jelentett nehézséget, mert kilencen nyugodtan, határozatképesen tudjuk végezni a munkánkat, amit el is kezdtünk. Eredetileg 11 napirendünk volt, amelyhez 3 új témát vett fel a testület. Könyves Gusztáv képviselő úr napirend előtti hozzászólásában bejelentette, hogy egy új frakciót alapítottak Part FÜGE Függetlenek Együtt Képviselőcsoport néven, a frakciót Bányai Tihamér, Kvittung Dániel és Könyves Gusztáv alkotja. Könyves Gusztáv azonban már az ülésünk elején úgy érezte, a hozzászólásaira nem olyan válaszokat kapott, amilyeneket várt, így összepakolta a holmiját, és átült a nézőtérre. Ezt követően 8 fővel folytattuk tovább a munkát. A második napirendhez érve Szalay Ildikó képviselő asszony ügyrendi hozzászólásra kért lehetőséget, és kritikával illetve mindazon képviselőket, akik az ülésen nem vettek részt, jelezte, hogy ő is elmegy, és ő sem hajlandó tovább maradni. A városvezető sajtótájékoztatóján kiemelte: – A testület minden egyes képviselője önálló mandátummal bír, és joga van a képviselő testületi ülésről távol maradni, vagy azon jelen lenni. Joga van szavazni igennel, nemmel, vagy tartózkodással.
Michl József az ülés további részéről így nyilatkozott: – A képviselő testület 7 fővel még mindig határozatképes volt, így folytathattuk volna a munkát. Ekkor viszont a főállású alpolgármester, Kvittung Dániel, aki teljes munkaidőben, főállásban teljesíti az alpolgármesteri feladatait, úgy gondolta, hogy neki is elég volt a mai napból, és bejelentette, hogy ő is feláll, előidézve azt a helyzetet, hogy határozatképtelenné válik a képviselő-testületünk, hiszen, ha 12-ből 6-an vagyunk jelen, nem tudunk döntéseket hozni. Ilyen esetben a polgármesternek nincs más lehetősége, minthogy berekessze az ülést. Azt gondolom, a tataiaknak az a jó, ha a döntéseket meghozzuk, legyen az akár támogatása vagy elutasítása egy-egy előterjesztésnek. A mai napirendünkben olyan témák szerepeltek, amelyek mindegyike valamilyen szempont miatt sürgős lett volna. Az én felelősségem és kötelességem most az, hogy miután határozatképtelenné vált az ülés, azt nyolc napon belül összehívjam. Ezért dr. Horváth József jegyző úrral egyeztetve a képviselőket hamarosan tájékoztatni fogom arról, hogy mikor lesz újra képviselő- testületi ülés Tatán.