Idén is köszöntötte az önkormányzat a tatai egészségügyben dolgozókat

Tata Város Önkormányzata július 2-án rendezte Semmelweis-napi ünnepségét a Hotel Gottwaldban, a magyar egészségügy napjához kapcsolódóan.

Hazánkban július elsején van a magyar egészségügy napja. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”, aki a klórmeszes kézfertőtlenítéssel kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Már hagyomány, hogy az önkormányzat ilyenkor minden esztendőben köszönti a tatai egészségügyben, az alapellátásban és a magánszférában tevékenykedő szakembereket: az orvosokat, házi, gyermek, és fogorvosokat, valamint munkatársaikat, a védőnőket, a mentőszolgálat közösségét, a gyógyszertárak gyógyszerészeit és kollegáit, a gyógytornászokat, a helyi egészségügy valamennyi dolgozóját.

Az ünnepség helyszínén Michl József polgármester úgy nyilatkozott: – Hálával tartozunk az egészségügyben dolgozókért, és köszönjük nekik, hogy vannak, hiszen olyan munkát végeznek, amely önzetlen, ami csak más emberek szolgálatában tud kiteljesedni. Nem lehet elvitatni, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek mindegyike erre az önzetlen szolgálatra törekszik, és nap mint nap vállalják azt, hogy értünk élnek – ezt köszönjük ma meg minden tatai nevében.

Az eseményen idén is külön köszöntötték a jubileumi évfordulót ünneplőket:

-Dr. Pálfi Jánost, aki 1971-ben, 55 évvel ezelőtt szerezte diplomáját, s jelenleg a 4. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosa.

-Dr. Simkó László fogorvost, aki ötven évvel ezelőtt, 1976-ban kapta meg orvosi oklevelét, 2024. óta a tatai alapellátásban dolgozik fogorvosként.

-Dr. Horváth Róbertet, aki 1986-ban, 40 éve szerezte diplomáját és azóta az alapellátásban dolgozik, jelenleg a 3. számú felnőtt háziorvosi körzet orvosa.

-Orbán Dezső mentőápolót, aki 36 éve dolgozik a tatai mentőállomáson, ahol huzamosabb ideig állomásvezetőként is tevékenykedett, idén a Mentők Napja alkalmából pedig kiemelt mentőápoló elismerésben részesült.

-Újlakiné Pándi Emőke védőnőt, aki 1980-ban szerezte diplomáját, több mint 45 éve, és

-Kristófné Bevelaqua Rita védőnőt, aki 1991-ben, 35 éve szerezte a védőnői diplomáját.

Gratulálunk nekik, és köszönjük fáradhatatlan szolgálatukat!

Az ünnepségen közreműködött Híves Boglárka operaénekes, Beeri Benjámin, a Magyar Állami Operaház énekese, valamint Beeri Barnabás zongoraművész.