Idén is Tatán tartja országos gasztro találkozóját a Stílusos Vidéki Éttermiség

Idén is Tata ad otthont a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) éves gasztro találkozójának, melyet szeptember 9-én és 10-én rendeznek. A 2023-as SVÉT 13. 0 helyszíne az Esterházy-kastély parkja, a házigazda pedig a két Michelin csillagos Platán Gourmet Étterem lesz.

Az esemény idei alcíme „Környezetünk Értékei”, a témával a szervezők környezetünk helyi értékeire, egyediségére szeretnék ráirányítani a vendégek figyelmét. Ezért a résztvevő éttermek az ételek elkészítésekor a térségben található nyersanyagokat veszik alapul.

Ahogyan az a SVÉT hivatalos weboldalán is olvasható, a házigazdaként résztvevő, hazai első vidéki, két Michelin csillagos tatai Platán Gourmet Étterem mellett, az ország minden tájáról érkeznek majd városunkba a SVÉT tagéttermei, melyek közül a Michelin nemzetközi gasztronómiai kalauz által kiadott kiadványban többen kaptak elismerést, díjazást. Az éttermek mellett a SVÉT kötelékébe tartozó cukrászda, pékség és kávéház, illetve meghívott aspiráns éttermek, a 13 Séf Egyesület tagjai is részt vesznek, és bemutatkoznak a nagyközönség előtt. Az idei eseményre Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból is jönnek, s határon túli vendég borászatok, termelők ugyancsak  bemutatkoznak. Egy mini „Mangalica fesztivál” is helyet kapott a programban, ahol nem csak kóstolni, de vásárolni is lehet az ország meghatározó mangalica tenyésztőitől. Természetesen a hazai, illetve helyi kistermelők, kézművesek színesítik az eseményt, kézműves sajtok, olajok, borecet, mustár, szörpök, méz, paprika, illetve a falusi kosár termékek mellett sok egyéb portéka megtalálható lesz. A vendégek élvezhetik a Pannon Bormíves Céh18 tagjának kitűnő kínálatát a Pannon Borpiknik keretében, de természetesen a Neszmélyi Borvidék borai is ott lesznek a helyszínen, ha pedig valaki sörre vágyik, kézműves sörökből tud majd választani. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a rendezvényen ismét aktívan részt vesznek a MH. Klapka György 1. Páncélosdandár katonái. A kicsiket gyermekprogramok várják, a színpadon különleges beszélgetések, kóstoltatások, zenei programok kapnak helyet, a kiemelt esemény pedig, mint minden évben, a Magyar Konyha magazin Év termelői díj átadása lesz.

További részletek és regisztráció:

https://svet.festin.hu/?fbclid=IwAR3gUV3qM3jx541P5dlXnZXZBWpeEku_NWX80pRfDV4tD4gDsLcsE_PZUfQ

Svét program-plakát