Idén második alkalommal üléseztek városunk képviselői – Elfogadták Tata idei költségvetését

Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete február 23-án tartotta idei második ülését a Városháza dísztermében, ahol ezúttal 20 napirendi pontban született döntés.

Az ülés rendelet-alkotáshoz kapcsolódó előterjesztésekkel kezdődött, köztük szerepelt Tata Város Önkormányzatának 2022. évi költségvetése. A város idei büdzséjével kapcsolatban Michl József polgármester sajtótájékoztatóján elmondta: – Az idei év költségvetésére is az a jellemző, hogy takarékos, végrehajtható és stabilan biztosítja a működést. Az önkormányzati bevétel két fő forrása az állami támogatás valamint az adóbevétel. Tata 2022-ben több, mint 2,2 milliárd forint állami támogatást kap, ami 38,93 %-kal több, mint az előző évi volt. Az erre az évre tervezett helyi adó bevétel pedig több, mint 2,6 milliárd forint, amelynek közel 78 %-a az iparűzési adó, emellett az idegenforgalmi adó-bevétel a teljes bevételi terv 1,87 %-át teszi ki, az építményadó részaránya 2022-ben várhatóan 13,86 %, míg a telekadóé 6,00 % lesz.

A 639/2020. (XII.22.) Korm. rendelet alapján a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adója 2021. január 1-jétől 1 százalékponttal csökkent. Az iparűzési adó törvényi csökkentésének köszönhetően a tatai vállalkozóknál idén akár 500  millió forint szabadon felhasználható többletforrás jelenik meg. Ugyanakkor a vállalkozóknak adott kedvezmény nem érinti a város költségvetését, mert a 25.000 fős lakosságszám alatti településeknek járó, az adóelőleg-kiesésre mindenképpen vonatkozó állami kompenzáció – akár teljes mértékben – helyettesíti az iparűzési adó csökkenéséből eredő bevételkiesést. A költségvetési bevételek kapcsán Michl József tájékoztatott arról, hogy a város bevételi forrásai közé tartozik az értékesítés is. Jelenleg vannak eladó önkormányzati ingatlanok még a helyi ipari parkban, melyek után van érdeklődés, emellett a város keresi a befektetőket több helyszínen is, például a Fényes fasori telekre, ahol új lakóterületet szeretnének kialakítani. A kiadások tekintetében a működést teljes biztonsággal fedező kiadások mellett az önkormányzat ebben az esztendőben nagyságrendileg 5 milliárd forintot fordít különböző fejlesztésekre.

A képviselők a Városházán első olvasatban tárgyalták az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérletéről, a lakbérek mértékéről, valamint az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló önkormányzati rendelet módosítását. A témával kapcsolatban Michl József hangsúlyozta: – A célunk továbbra is az, hogy a város tulajdonában lévő szociális bérlakásokat a ténylegesen rászorulók kaphassák meg, határozott időre, majd tovább tudjanak lépni. Ezeket a lakásokat havi 8 -10 ezer forintos díjért adjuk bérbe, ami azt jelenti, hogy egy nagyon nagy mértékű önkormányzati támogatásban részesülnek azok, akik ebbe a körbe tartoznak. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a lehető legprecízebbek, legpontosabbak és a lehető legigazságosabbak legyünk akkor, amikor ilyen lakásokat bérbe adunk.

A februári ülésen városrendezéshez kapcsolódóan voksoltak a Tata teljes közigazgatási területére vonatkozó új Településszerkezeti Terv és Helyi Építési Szabályzat készítés véleményezési szakaszának lezárásáról. Egy nagy horderejű döntéssorozat újabb lépését tettük meg – fogalmazott a napirendről Michl József, aki hozzátette: – Az új Településszerkezeti Terv és Helyi Építési Szabályzatunk véleményezési szakaszát zártuk le. 2019-ben kezdtük el ezt a folyamatot és azóta nagyon sok hozzászólás érkezett a tataiaktól, 400 észrevételt fogalmaztak meg, amit nagyon szépen köszönünk mindenkinek. Ezeket mind feldolgoztuk, megválaszoltuk, és amit csak lehetett azt beépítettük. Az anyagot ezt követően lezártuk, most az állami főépítészhez kerül, aki döntést hoz róla majd visszaküldi, és ezután tudjuk a végleges változatot elfogadni.

Idei második ülésükön a képviselők szavaztak többek között a Tatai Városgazda Nonprofit Kft.-vel kötött közhasznúsági megállapodás aktualizálásáról, a Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. idei üzleti tervéről valamint a Kuny Domokos Múzeum stratégiai tervéről is. A humánszolgáltatási témák között szerepelt a tatai 7. számú felnőtt háziorvosi körzet működtetésével kapcsolatos döntés, a képviselő-testületnek bemutatkozott a körzet új háziorvosa, Dr. Bartha Levente, aki Dr. Jónás Ágnes helyét veszi át. Dr. Bartha Levente a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte meg 1987-ben az általános orvosi diplomáját. 1987-1990 között a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetének Kórélettani Osztályán dolgozott kutató orvosként, majd 1990-1993 között a tatabányai kórházban helyezkedett el. 1993 végétől 2006-ig főállásban a gyógyszeriparban, 2006-tól pedig a tatabányai Szent Borbála Kórház II. Tüdőgyógyászati Osztályán dolgozott, tüdőgyógyászati szakvizsgáját 2011 végén tette le. 2015 tavaszán kezdett főállásban felnőtt háziorvosként dolgozni Tatabánya-Felsőgallán.

A képviselő-testület ülésén ebben a hónapban sem maradt el a szokásos beszámoló az Európai Uniós pályázatokról és a magyar kormány által biztosított támogatásokról. Ezzel kapcsolatban Michl József polgármester sajtótájékoztatóján elmondta: – Két új pályázat beadásáról is döntöttünk. Az egyik az ipari park infrastrukturális továbbfejlesztésére vonatkozik, mintegy 800 millió forint értékben. Emellett szeretnénk a Kossuth térnél egy egészségügyi centrumot kialakítani egy már korábban megvásárolt ingatlanban, ahová át tudjuk helyezni azokat a rendelőket, melyek most még a régi rendelőintézetünkben működnek.

A testület ülésén szavaztak arról a beszámolóról, ami a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi tevékenységéről szól, majd zárt ülésen tárgyalták meg az utolsó két napirendi pontot. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete következő ülését várhatóan március utolsó szerdáján tartja majd.