Ezen a télen is 9 héten át tart az étel és élelmiszercsomagok kiosztása a rászorulóknak

Tata Város Önkormányzata a Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi Csoportjával együttműködve idén év végén és 2023 elején ismét melegétel és tartós élelmiszercsomagok kiosztásával segíti a nehéz helyzetben élő tataiakat.

Az ételosztás az önkormányzat, valamint nagylelkű magánszemélyek és vállalkozások támogatásával kilenc héten át, heti rendszerességgel zajlik 2022. december 3. és 2023.január 28. között. Az együttműködéshez a tatai vendéglátósok összesen 2400 adag melegétel elkészítésével járulnak hozzá, emellett természetbeni és pénzügyi adományok segítik az élelmiszercsomagok összeállítását. Az ételosztás helyszínén Michl József polgármester december 23-án elmondta: – Több, mint 150 családnak tudunk segíteni ezen a télen, és több, mint 15 millió forint értékben gyűjtöttünk össze adományokat, ebből mintegy 6 millió forint volt a készpénz, a többi pedig természetbeni adomány.

Tata Város Önkormányzata a szeretetszolgálat jótékonyságát kiegészítve, a hivatala, az intézményei és az alapítványai által számos formában segíti a hátrányos élethelyzetbe kerülő tataiakat, emellett 47 tatai vállalkozás és több száz óvodás családja csatlakozott a téli jótékonysági akcióhoz. Az önkormányzat év közben folyamatosan figyelemmel kíséri azokat, akik anyagi helyzetük vagy egészségi állapotuk miatt nehéz helyzetbe kerültek, ők kaptak meghívást a téli ételosztásra, melynek során heti rendszerességgel vehetik át az adományokat.