Idén ünnepli 18. születésnapját városunk diákönkormányzata

Idén ünnepli megalakulásának 18. évfordulóját Tata Város Diákönkormányzata (TAVIDÖK). A „nagykorúságot” májusban egy közös találkozóval szeretnék majd megünnepelni, erről is szó volt azon a sajtótájékoztatón, amelyet március 17-én rendeztek a Városháza dísztermében.

A helyszínen Rigó Balázs alpolgármester elmondta: – Az elmúlt 18 évet érdemes elsősorban arról az oldalról megközelíteni, hogy mit tett hozzá a diákok, a résztvevők életéhez, tapasztalataihoz a TAVIDÖK keretein belül végzett munka. Ezért is szeretnénk megszólítani mindazokat, akik egykor a tatai diákönkormányzatban feladatot vállaltak, hogy osszák meg az élményeiket a 18. születésnapi rendezvényen. Visszanézve a szervezet eddigi történetét, a beszámolókból, újságcikkekből, televíziós adásokból látható, hogy az esztendők során a fiatalok nagyon sokféle programban vettek részt, többek között jótékonysági megmozdulásokban, kulturális és sport rendezvényeken, környezetvédelmi akciókban, számtalanszor jártak külföldön, különböző konferenciákon, testvérvárosi találkozókon, tehát sokrétűen jelen voltak Tata életében.

A sajtótájékoztatón részt vett Ködmön Kristóf, jelenlegi diákpolgármester, valamint Bátki Piroska és Kelemen Anna, akik az előző esztendőkben vezették a tatai diákönkormányzatot, és most meséltek tapasztalataikról. Tata  Diákönkormányzata 2005-ben alakult meg, akkor Czillahó Ádám, az Eötvös Gimnázium tanulója volt az első diákpolgármester.  A TAVIDÖK-nek megalakulása óta 13 diákpolgármestere volt, a készülő születésnapi rendezvény szervezői most őket is keresik azért, hogy részesei legyenek a születésnapi rendezvényre tervezett találkozónak és közös beszélgetésnek.

A szervezők örömmel várják a jelentkezésüket az egykori tatai diákpolgármestereknek, és mindazoknak, akik valaha részt vettek a diákönkormányzat munkájában, és szívesen részt vennének a májusra tervezett ünnepségen. Jelentkezni írásban lehet Cserteg István ifjúsági referensnél a következő e-mail címen: csertegistvan@gmail.com