Kiemelkedő beruházást indított a Ceres Zrt. Tatán

Március 17-én délelőtt városunkban rendezték a Ceres Zrt. toast kenyér üzemének alapkőletételi ünnepségét. Győr és Miskolc után újabb gyár építését kezdi meg Magyarországon a cseh Penam cégcsoport leányvállalata, a hazai sütőipari piac meghatározó szereplője, a Ceres Zrt. A vállalat 24,6 milliárd forintos beruházása keretében a Tatai Ipari Parkban építi fel új, nagy kapacitású toast kenyér üzemét.

Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, tavaly novemberben a Jávorka Iskolában jelentették be, hogy Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzeme épülhet fel városunkban. Mivel a beruházó számára fontos a szakemberképzés is, ezért kapcsolatba léptek a Jávorka Iskolával, s az együttműködés szimbólumaként egy sokkoló hűtővel ajándékozták meg az intézményt. Az új üzem tervezésekor több helyszínt is megvizsgáltak, ezek között volt Tata mellett Győr, Bábolna és Mosonmagyaróvár is. Összevetve a logisztikát, a helyi adottságokat, az árakat, a főváros és az autópálya közelségét, végül Tata mellett döntöttek.

A több, mint hetvenéves iparági tapasztalattal rendelkező Ceres Zrt. a magyar sütőipar egyik meghatározó szereplőjeként országos lefedettséggel, jelentős piaci részesedéssel és korszerű gyártási háttérrel működik. Fő profilja a formában sült, előre szeletelt és csomagolt kenyerek előállítása. A társaság jelenleg két hazai gyártóegységgel rendelkezik, Győrben és Miskolcon. Mikos István, a Ceres Zrt. vállalati igazgatója az alapkőletételi ünnepségen úgy fogalmazott: – Ez a nap nemcsak egy építkezés kezdete, hanem egy olyan fejlesztés első lépése is, amely hosszútávon befolyásolja a magyar sütőipar történetét. A tatai beruházás egy olyan új, korszerű technológiát jelent a hazai sütőiparban, ami egyedülálló. A gyártás úgynevezett tisztatéri (clean room) környezetben, magas szintű automatizálás és gyártásirányítás mellett fog megvalósulni. Ezzel a beruházásunkkal azt üzenjük, hogy a magyar élelmiszer, s azon belül a sütőipar képes a legmodernebb technológiák alkalmazására, és a nemzetközi versenyben is megállja a helyét.

A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű fejlesztés, melynek megvalósítását a magyar kormány és az Európai Unió 4,2 milliárd forint finanszírozási támogatással segíti. Ezzel kapcsolatban dr. Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára elmondta: – Ez a beruházás egyszerre jelenti a magyar gazdaság erejét, az ipar jövőjét és a helyi közösségek megerősödését. Történelmi tanulság, hogy a beruházásokhoz nemcsak tőke és technológia szükséges, hanem bizalom is. Bizalom abban, hogy a térség, ahol a fejlesztés megvalósul, a jövőben is biztonságos környezetet jelent, és a gazdaság erős alapokon nyugszik. A Ceres Zrt. neve Magyarországon összeforrt az automatizált gyártási folyamatokkal, a csomagolási rendszerek robotizált, és mesterséges intelligenciával támogatott technológiájával. Ezért mondhatjuk bátran, hogy a tatai fejlesztésük nem csupán élelmiszertechnológiai csúcsberuházást jelent, ami fenntarthatóvá teszi az üzemet, de a munkahelyteremtéssel erősödik a helyi gazdaság is. A magyar kormány ezt a szemléletet és hozzáállást támogatta akkor, amikor a fejlesztéshez 4,2 milliárd forinttal hozzájárult az Európai Unióval együtt, és ezért kötöttünk az elmúlt év folyamán stratégiai együttműködést a vállalattal. Célunk, hogy erős, versenyképes és fenntartható ipar települjön a tatai térségbe, amely energiahatékony és környezettudatos módon készíti fel a magyar élelmiszeripart a 21. század kihívásaira. A támogatási összeg és a stratégiai megállapodás a kormány részéről a bizalom élő példája a Ceres Zrt. és a cseh Penam anyavállalat irányába – mondta el az államtitkár.

Az új üzem mintegy 14 ezer négyzetméter alapterületen naponta közel 100 tonna toast kenyér előállítására lesz képes. A beruházás célja a hazai termelési kapacitások bővítése, a régiós exportlehetőségek erősítése, valamint egy fenntartható és energiahatékony élelmiszeripari gyártóbázis létrehozása. A fejlesztés nemcsak a fogyasztók megbízható és magas minőségű termékekkel való kiszolgálását segíti, hanem hozzájárul a helyi gazdaság erősítéséhez is, új munkalehetőségeket teremtve a térségben, valamint támogatva a hazai beszállítói és alapanyag-ellátási láncokat. Michl József polgármester az ünnepségen elmondta, hogy a város déli ipari parkjában a Ceres lesz a 68. vállalat, mely idetelepülve végzi tevékenységét. „Hálás köszönet mindenkinek, aki abban gondolkodott vagy gondolkodik, hogy Tatára hozza beruházását, ez nagy öröm nekünk” – fogalmazott a városvezető.

Az új gyárban korszerű, nagymértékben automatizált gyártási, csomagolási és logisztikai rendszerek működnek majd, többféle energiahatékonysági megoldást alkalmaznak, valamint megújuló energiaforrásokat is hasznosítani fognak. Az alapkőletételi ünnepségen részt vett Dr. Nagy István agrárminiszter, aki hangsúlyozta: – Minden élelmiszeripari beruházás fontos és örömteli pillanat, de egy olyan üzem alapkőletétele, ahol kenyeret fognak készíteni, még különlegesebb jelentőséggel bír, mert a kenyér több, mint élelem. Kultúránként más-más formát ölt, más ízeket hordoz, de mindenütt ugyanazt jelenti: az életet, a biztonságot és az otthont. A Ceres Zrt. neve évtizedek óta egyet jelent a minőséggel és a megbízhatósággal a magyar családok számára. A Győr és Vidéke Sütőipari Vállalat jogutódjaként, ma már nemzetközi cégcsoport részeként működő társaságnál 1953 óta dagasztják a tésztát és sütik belőle a kenyeret. Büszkék lehetnek arra, hogy a hagyományok életben tartása és a rájuk való támaszkodás egyszerre van jelen a fejleszteni akarás és tudás készségével. A kormányzat minden eszközzel támogatja a Magyarország élelmezésbiztonságához alapvetően hozzájáruló gazdálkodókat és agrárvállalkozásokat. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minden ágazatban növeljük a feldolgozottság szintjét, ezért az élelmiszeripar, illetve a feldolgozóipar is kiemelt támogatásra számíthat. Célunk ugyanis, hogy hazánk élelmiszer-önellátása hosszútávon stabil legyen, kevésbé függjünk az importtól vagy a világpiaci energiaáraktól. Ennek a célnak az elérése érdekében növeltük a maximális, 80 százalékos szintre az agrár és vidékfejlesztési támogatásoknál az uniós forrásokhoz kapcsolódó hazai társfinanszírozás mértékét. Az agrárminiszter hozzátette: – Olyan gyár épül itt, amely naponta 100 tonna friss áruval látja el a piacot, és a hazain túl exportpiacokra is szállítanak majd. A meghatározó modern technológia és innovatív gyártási eljárás jelenleg nem fellelhető a hazai sütőipari piacon, egyedülállóan magas szintű élelmiszerelőállítást biztosít, és széleskörű termékfejlesztésre ad majd lehetőséget. A Jávorka Iskolába járó diákok pedig olyan technológiát fognak megtanulni, melyben egyedülállóak és nélkülözhetetlenek lesznek, így az évtizedekre biztosíthatja a megélhetésüket.

A Ceres új üzemének tervezésekor kiemelt szempont volt a mikrobiológiai kockázatok minimalizálása, valamint az utószennyeződések megelőzése. Ennek központi elemei, a szeletelési, hűtési, és elsődleges csomagolási folyamatok, amelyeket un: tisztatéri környezetben, szűrt levegővel, elkülönített légtérben, kiemelt élelmiszerbiztonsági körülmények között valósítanak majd meg. A teljes gyártási folyamat magas szinten automatizált lesz az alapanyagok tárolásától és adagolásától kezdve, a tésztakészítésen, sütésen át, egészen a szeletelésig és csomagolásig. A tisztatéri technológiával növelik a termékek eltarthatóságát tartósítószerek alkalmazása nélkül, és tovább erősítik az élelmiszerbiztonságot. Az épülő üzemben megújuló erősforrásokat hasznosító megoldásokat fognak alkalmazni, és egy jelentős teljesítményű napelemes rendszer segíti az energiahatékony működést, csökkentve az energiaköltségeket és a környezeti terhelést. Az első berendezéseket várhatóan 2027-ben telepítik majd.