Kortárs művészek találkozása a barokkal a Kiskastélyban
„Kortárs Barokk” címmel nyílt augusztus 15-én országos kitekintésű kiállítás városunkban az Esterházy-nyárilakban, ahol közel 100 alkotás várja a közönséget. A kiállítás a Tatai Barokk Fesztivál nyitányaként szerepel az idei programsorozatban, a Kuny Domokos Múzeum szervezésében.
A tatai múzeum aktív részese a Barokk Fesztiváloknak, a múltban is számos kiállítást rendeztek az augusztusi programok részeként, például a kertek művészetéről, várostörténetről, az Esterházy család arcképeiből, a kor ruházatairól, a tatai főtér történetéről és Menner Bernátról. Idén februárban a Kuny Domokos Múzeum, a Mecénás Közalapítvány és a Menner Bernát Zeneiskola nyílt pályázatot hirdetett csoportos kiállításon való részvételre alkotóművészek számára. A kiállítás témája a velünk élő barokk; egy erőteljes történeti stílus megjelenése a kortárs művészet nyelvén, akár témában, akár ábrázolásmódban, stílusidézetként, szakrális vagy profán alkotásokon. Erre a gondolatra reflektáló műveket vártak a szervezők, műfaji és technikai megkötés nélkül. A beérkező alkotásokat szakmai zsűri bírálta és válogatta: Csordás Zoltán és Lévai Ádám képzőművészek, valamint Kövesdi Mónika művészettörténész. A zsűri kiemelten figyelt a „barokk” fogalmának bármely aspektusban való megjelenésére, és végül 56 művész közel 100 alkotását válogatták be a Kiskastély kiállítótereibe.
Kövesdi Mónika, a tárlat kurátora úgy nyilatkozott: – Érdekelt bennünket, mi történik, ha kortárs megvilágításba helyezzük a fesztivált. A barokk egy rendkívül meghatározó stílusirányzat, fogalom, ezért kíváncsiak voltunk arra, milyen visszhangot képes kiváltani a ma élő, ma alkotó művészekből, s ők hogyan adják át azt a kontrasztot, ami a barokk kor és a jelen között van, egyáltalán hogyan kapcsolódhat a két időszak egymáshoz?
A tárlaton kiállító művészek barokk értelmezései rendkívül sokoldalúak, az alkotások között sétálva festményeken, grafikákon, plasztikákon jelennek meg klasszikus és vallási témák, a barokk kert, az idő, az elmúlás és a halál, mitologikus alakok, a templomok világa, a zene, a szakralitás, a fény és az árnyék. Kövesdi Mónika elmondta, a kiállítás egyszerre szól a barokk és a kortárs művészet kedvelőihez, s minden egyes alkotásban meg lehet találni a barokk egy-egy darabkáját, jellemző mozzanatát, visszhangját.
A „Kortárs Barokk” kiállítás alkotói: B. Gömbös Ilona, Bakos Tamás, Benczúr Emese, Bészabó András, Borbély Károly, Borbély László, Csizmadia István, Naomi Devil, Éles Bulcsú, Fliegauf Ágoston, Frankné Telkes Júlia, Füleki Krisztina, Gedeon Hajnalka, Gerencsér Tamás, Jarmeczky István, Kele Róbert, Kelemen Benő Benjámin, Kelemen Dénes Lehel, Kerti Károly György, Kóthay Péter, Kottek Péter, Kovács Katalin, Kovács Péter Balázs, Kurcsis László, Lente István, Lőrincz Edit, Lukács István, Luzsicza Árpád, Mara Kinga Villő, Mayer Hella, Mátrai István, Nagy Judit, Németh Géza, Ölveczky Gábor, Pállay József, Pózner Gábor, Regős Anna, Regős István, Réti András, Sashegyi Gabriella, Schenk Attila, Simon Ilona, Stohl Alíz, Szalai Petra, Szarka Hajnalka, Szerényi Gábor, Széri-Varga Géza, Szigetvári Krisztina, Szilágyi Júlia, Szilágyi-Jéger Teréz, Ifj. Szlávics László, Tóth Tamás Tott, Tóth Xénia, Varga Edit, Varga József, Vladár Csaba.
A tárlat október 18-ig látogatható az angolkerti Kiskastélyban.




















































