Köszönet a tatai óvodapedagógusoknak és munkatársaiknak!

Tata Város Önkormányzata idén is köszöntötte a tatai óvodapedagógusokat, november 21-én, 22-én és 23-án személyes találkozókon, az intézményekben tett látogatások során köszönte meg a városvezetés a tatai kisgyermekekért végzett munkájukat.

Michl József polgármester elmondta: – Minden esztendőben ősszel rendezzük meg az Óvodapedagógia Napot, amelyen köszöntjük az óvodapedagógusokat és munkatársaikat. Most azonban úgy döntöttünk, hogy nem egy közös ünnepet szerveztünk, hanem személyesen látogatjuk végig a helyi óvodákat, mindenhová viszünk egy kis ajándékot, és így mondunk köszönetet a magas színvonalú, elkötelezett szakmai munkáért.

A program november 21-én reggel a Kertvárosi Óvodában kezdődött, ahol nemsokára egy új óvoda építése kezdődhet meg. A mögöttünk álló időszakban a kertvárosi kivételével sikerült megújítani az összes önkormányzati óvodát, s már zajlik a tervezése az új, kertvárosban felépülő intézménynek is. Tata polgármestere a fejlesztéssel kapcsolatban úgy nyilatkozott: – Idén elnyertünk egy pályázatot, melynek segítségével megvalósulhat a beruházás. A tervek elkészültek, az engedélyezés zajlik, számításaink szerint leghamarabb két éven belül megépülhet az óvoda. Az építkezés ideje alatt a gyermekek a szomszédos Szociális Alapellátó területén található épületben kapnak majd helyet.

A Kertvárosi Óvoda megépítésével teljesen megújul a városnak ezen része, hiszen korábban elkészült a Szociális Alapellátó Intézmény épülete, ezután a Vakok Intézetének tatai telephelye épült fel, és ezt követi az új óvoda.